Bánkitó siserehadosztálya

A Föld Órája a WWF nemzetközi kezdeményezése. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén a csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján 20.30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. Te mit csinálnál abban az egy órában? Mi segítünk, hogy az egész világnak elmondhasd. 

Az angol Oi Va Voi március 19-én lépett fel a Gödör Klubban több, mint 1200 ember előtt. Purim alkalmából hívta Budapestre a zenekart a Marom Budapest és a Gödör Klub. A jelenleg hétfős zenekar basszusgitárosa betegség miatt ugyan kimaradt a buliból, őt legközelebb nyáron láthatja majd a magyar közönség a Veszprémi Utcazene fesztiválon. A koncert után a dobos, Josh Breslaw-val és a klarinétos, Stephen Levivel beszélgettünk arról, mit jelent az együttesnek a zsidóság, hogyan ünneplik a Purimot Londonban, és mi az Oi Va Voi zenei titka.

Molnár Kata interjúja a Marom Budapest honlapján olvasható tovább.

2011 március 19-én az Oi Va Voi zenekar előtt a Kishúg lépett fel a Gödörben. A 2010-es év egyik legizgalmasabb vállalkozása volt Szalóki Ági és Borlai Gergő kettőse, amely Kishúg néven formálódott együttessé. Borlai Gergő egy mátrai kis faluból küldte az alapokat Szalóki Áginak, aki hol Budapestről, hol New Yorkból vagy éppen Erdélyből küldött vissza chaten, e-mailben szöveget és dallamot. Ebből a virtuális együttműködésből született meg a Kishúg elektroakusztikus projektje, amely magyar, cigány és török dallamokra, kortárs magyar költők verseire épül. Az összes képet a Marom Budapest honlapján találjátok.

Tegnap 2011. március 19-én Purimot ünnepeltünk a Gödörben. A Marom Budapest és a Dor Hadash szervezésében Balázs Gábor, filozófiatörténész adott elő Eszter könyvéről, majd Polyák Ágoston héberül, Bernáth László magyarul egyszerre olvasták fel a Megilát, és a népek pedig Hámán nevének hallatán erősen zajongtak. Aztán az ünnep azon része sem maradt el, amikor is annyira le kell részegedni, hogy minden név összekeverdjék az embernek fejében.

A fotókat Galló Rita készítette.

Balázs Gábor filozófiatörténész előadása.

Megila olvasása a Gödör Klubban. A mikrofonoknál Bernáth László és Polyák Ágoston.

A Megilatekercs maga

Még februárban néztük meg, mit hagyott maga után Tél tábornok. Például befagyott tavat, éles ragyogást. Így is szép. Négy perc nyugi: kávé, tea, fröcsi. 

Nem tudjuk, hogy milyen szempontok alapján született meg a ranglista, de mégiscsak örülünk neki, hogy a Pesti Est úgy látja, 2010-ben a Bánkitó Fesztivál az ország ötödik legjobb fesztiválja. Ja, és innen és ekképpen gratulálunk az előttünk lévő négy szervező csapatnak.

Szöveg: Gábor Móni

 

A NOL-on találtunk rá a hírre, megosztanánk veletek is. Mit szóltok?

Megdölt egy tabu: videóklieppet forgattak Auschwitzban.

Szeret minket a Jóisten. Csütörtök este Kovács Katival énekeltük, hogy Add már Uram, az esőt, és adta. De ez itt egy kreatív, nem pánikolós fesztivál, föltaláltuk magunkat.

A második nap eseménye ismét a 8kertévé szemszögéből.

Az első nap a Bánkitó Fesztiválon.

Minden a helyén volt.

A filmet Halász Áron készítette.

Egy kis oktatófilm, hogyan kell vonattal lejutni bánkra. A munkát a 8kertv készítette. Köszönjük nekik. Nézzétek!!!

Szöveg: Molnár Kata

A Longital zenekar duójával először egyik budapesti koncertjük után találkoztam. Nemzetiségi kérdésekről, tudatos életről, zeneiparról, civilségről és a korszellemről beszélgettünk Dano Salontayval.

- Érdekes ez a név, Longital. Így hívták korábban azt a hegyet Szlovákiában, ahol éltek.
- Dlhé Diely néven alakult meg a zenekarunk 2001-ben. Ez egy lakóövezet a Dunára néző dombon. Olyasmi, mint a Budai hegyek, csak a vár nélkül. „Hosszú mezők”-et jelent. Odaköltöztünk egy kertes, teraszos kis lakásba, csodálatos kilátással a környező erdőkre és a Dunára, így döntöttük el, hogy átvesszük a nevet. Aztán később rájöttünk, hogy a nemzetközi és angol közönségnek nehéz kiejteni és megjegyezni, így 2005-ben, 5 albummal a tarsolyunkban eldöntöttük, hogy megváltoztatjuk a nevünket a hegy korábbi nevére, mely 50 évvel ezelőttig volt használatban. A Longital szónak egyébként a részecskefizikában is van jelentése: az elektromágneses mező mozgó elektronjainak viselkedését írja le. Hát nem tökéletes név egy elektronikát használó zenekar számára?

- Milyen zenét hallgatsz?
- 10 év a zeneiparban ráébreszt a harmóniákban, ritmusokban, dallamvilágokban megjelenő motívumokra, melyek ismétlődnek, vagy újra előkerülnek a zenei múltból. Mindig jó érzéssel tölt el, amikor egy zenének megtalálom a tiszta forrását. A zene olyan, mint egy folyó, sok kisebb patak ömlik bele, de mindig van egy kiindulópont. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan korban nőttem fel, amikor a zenében hiányt szenvedtünk. Ami átszivárgott a vasfüggönyön (többnyire illegálisan), az biztosan valami jó minőségű zene volt. Manapság nagy a felfordulás a zeneiparban, egészen másképp kell szelektálni. Ha valami új zenét hallok, mindig tudom kapcsolni egy korábban már hallotthoz. Ha nem, akkor azonnal elolvasok egy interjút, ami az előadóval készült, hogy megtudjam a forrásait. Általában vagy a népzenét vagy delta bluest találom, mint gyökereket.

- 2001 óta számos országban léptetek fel. Mik a tapasztalataitok a különböző kultúrák terén?
- A legfrissebb élmény egy Amerikai turné volt 2010 márciusában, ami a mesés SXSW fesztiválon, Austin-ban ért véget. Fantasztikus érzés utazni és közben terjeszteni a zenét a világban. Fontosnak érezzük, hogy kilépjünk a mi kis országunk határai közül, mely kényelmes és biztonságos. A Közép-Európai országok mentalitása sokban hasonlít egymásra. Megélték a kommunizmust, a 90-es évek rendszerváltozását, és mindennek nagy szerepe van abban, ahogy az emberek befogadják a művészeteket és a zenét. Szerencsére az új generáció már egy kulturális szabadságba született, érezni is lehet a változás szelét.

-Milyennek láttátok az amerikai zeneipart?
- Kemény, kegyetlen. A zenekaroknak rendkívül megbízhatónak, szorgalmasnak és céltudatosnak kell lennie, ha el akarnak érni valamit. Tehát amelyik amerikai zenekar képes ebben az erős versenyhelyzetben megmaradni, az valószínűleg boldogulni fog világszerte máshol is. Számunkra nagy kihívás volt a szervezés, nagy befektetés volt. De nem állunk le, novemberre tervezzük a következő turnét. Egyébként volt egy magyar segítségünk, Szell Laszlo, az Ugar (Records) vezetője. Látod, mi szlovákok nem boldogulunk jól a szomszédjaink nélkül, szükségünk van rájuk, hogy önmagunk lehessünk.

- Milyennek látod Magyarországot? Jártál máshol is Budapesten kívül?
- Nagyon szeretem Magyarországot. A zenén keresztül alakult az országgal való kapcsolatom. Gyerekként sokat hallgattam Szabad Európa Rádiót. Mindig remek zenei műsorok szóltak  délutánonként. Továbbá rendszeresen hallgattam magyar jazz-t is. Csaba Dezsőt, Szakcsi Lakatos Bélát, Pege Aladárt, Babos Gyulát. És Bartókot. 2003-ban kezdtük meg Európa-körutunkat, így kerültünk Győrbe a Mediawave Fesztiválra, ahol néhány életre szóló barátra és rajongóra leltünk. Azóta is több alkalommal játszottunk ott. Győr után kaptunk meghívást Pécsre, Szegedre, Szombathelyre, Egerbe és természetesen Budapestre is. Gyönyörű városok, csodálatos közönség fogadott mindenhol. Számomra a magyarok nagyon érdekes emberek, egyfelől a temperamentumuk miatt, másfelől pedig azért, mert gyengédség, szelídség és szomorúság sugárzik róluk.

- És milyenek a szlovákok?
- Szerintem őszinték, lassúak, egy kicsit zárkózottak, megbízhatóak és néha naivak is. A szlávok általában szelíd népek. A temperamentumuk megvan, mint a magyaroknak. Ez számomra a ritmusban és a táncban nyilvánul meg. A szlovák és magyar népzene rokonok, mi is  hálásak vagyunk Bartók Bélának, amiért rengeteg népi kincset dokumentált. Bizonyítottan előny manapság kis országban élni. Összehasonlítva Lengyelországgal vagy Magyarországgal, például a vasúti infrastruktúra rekonstrukciója gyorsabban halad. Ugyan ez a helyzet az Euróval. Nem meglepő, hogy Szlovénia volt az első az egykori Keleti Blokk országai közül, amelyik bevezette az Eurót.

- Mit gondoltok a magyar-szlovák konfliktusról? Mennyire érzékelitek a mindennapokban, vagy amikor utaztatok?
- A családnevem Salontay, habár egy családtagom sem beszél magyarul. A nagyapám értette egy kicsit a nyelvet, mert Zemplénbe járt magyar iskolába, de neki mindig szlovák volt az identitása. A külvilág mindig egyfajta reflexiója annak, ami bennünk történik. Ha bennem nincs magyar-szlovák konfliktusnak nyoma, a külvilágban sincs. Ennyire egyszerű. Még a magyar barátainkkal sem kell erről beszélgetnünk. Semmilyen problémánk nem adódott ebből kifolyólag a magyarországi utazásaink során. Egyszer történt a budapesti metrón egy kis félreértés, de az turistaként ért bennünket, nem mint szlovákok. Nem tudtuk megérteni, miért kéne új jegyet érvényesíteni a föld alatt, ha át akarunk szállni egyik vonalról a másikra. Ez nagyon szokatlan volt számunkra és meg kellett birkózni vele, úgy gondoltuk, ez minden turistának csapda lehet. Úgy hallottam, valaki készített is egy abszurd filmet erről.  

- Ez a fesztivál civil szervezésű, zöld, kisebbségi tematikák nagy szerepet kapnak. Mit gondoltok ezekről a fogalmakról?
- Nem igazán fókuszálunk a Nagy kérdésekre. Minden utazás egyéni lépésekből áll, egyik a másik után. Mi a legkisebb dolgokban próbálunk ökologikus módon élni, és bízunk benne, hogy fokozatosan elősegíti a nagyokat. Például az ökológiai lábnyomunkra nagyon odafigyelünk: nincsen saját autónk, és mindenhová vonattal utazunk, ha lehetséges. Az Amerikai turnét is végigvonatoztuk, először kinevetett a menedzserünk, de mi ragaszkodtunk hozzá. Annyira bevált, hogy azóta más zenekaroknak is ezt az utazási módot ajánlja. A vonatállomás mindenhol a városközpontban van, így még át sem kellett szállnunk más közlekedési eszközre, hogy bejussunk. Csináltunk két rövidfilmet az utunkról.

- Mindig tudatosan próbáljátok építeni az életet?
- Nincs másunk, csak a jelen pillanat. Arra törekszünk, hogy emlékeztessük magunkat erre mikor szomorúak vagy türelmetlenek vagyunk. A korszellem olyan, hogy az embereknek sokszor nincs válaszuk arra a kérdésre, kik ők, mi is az életfeladatuk, kiábrándultak.

- Sokat foglalkoztok ezekkel a kérdésekkel?
- Igen, ez egy globális probléma. Valami arra kényszerít bennünket, hogy reménytelenségben és kétségbeesettségben legyünk, és élethelyzeteink áldozatának érezzük magunkat. Az egónk táplálja ezt. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy azok a dolgok, amik miatt kesergünk, egész pontosan azok a dolgok, amiken változtatni tudunk. Így például nem panaszkodunk a gravitáció miatt, mert nem tehetünk semmit ellene. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia a saját életéért. A külvilágban teremtődő szituációk reflexiói a tudat belső állapotának. Van egy dalunk erről a jelenségről, Zrkadlo/ Mirror (Tükör) a címe. Látod, a zenénk egyik célja segíteni másoknak, hogy felismerjék ezt. Egy másik dal címe Ani nahodou/Nothing by chance (Semmi sem véletlen), mert úgy gondoljuk, hogy nincsenek véletlenek. Bevonzzuk a különleges találkozásokat, melyeknek fontos jelentése, jelentősége lehet az életben.

Szöveg: Gábor Móni
Fotó: Horváth Győző

Haver héber szó, mely pontosan ugyanazt jelenti magyarul is, mint héberül. Haver, egy alapítvány, mely az informális oktatás lehetőségeivel élve gimnáziumok diákjain keresztül szeretné az egész magyar társadalomnak közvetíteni az emberek egymás iránti tiszteletének és a kultúrák közti párbeszéd fontosságának üzenetét. Az Alapítvány múltjáról, jelenéről és jövőjéről Mircea Cernovval, a Haver Alapítvány operatív vezetőjével beszélgettünk.

- Mikor jött létre az Alapítvány?
- 2001-ben kezdett működni, de akkor még nem mint bejegyzett szervezet. 2002-ben jegyezték be közhasznú alapítványként.

- Ki, kik érezték úgy 2001-ben, hogy van egy űr Magyarországon az oktatásban, amit ki kell és lehet tölteni?
- Hét alapító taggal indult a program. Ők úgy gondolták, a zsidóság és a holokauszt oktatása nem elég mély, és ezt a témát nem a megfelelő érzékenységgel dolgozzák föl. Felhasználva a formális és informális oktatásban szerzett tapasztalataikat, kidolgoztak olyan oktatási programokat, amelyeket érdemes bevinni iskolai közösségekbe. A diákok aktív részvételével pedig olyan eredményeket lehet elérni, ami a formális oktatásban nem volt fellelhető.

Szöveg: Szekeres Hanna

 

Szöveg: Csillag Gábor

Van e korszerű zsidó életforma, életmód ma Magyarországon?

A Bánkitó Fesztivál egyik állandó délutáni programja, a „Zsidóság: kontinuitás, közösségi életmód, érdekképviselet” címmel megrendezett beszélgetéssorozat. Négyszer másfél óra előadás, vita, beszélgetés, mérlegelés, melynek során a fenti kérdésre is megkaphatjuk a választ.

A harmadik nap másfél órájából adunk ízelítőt. Téma: a mindennapok. A judaizmus - tevőleges, cselekvésközpontú vallásként és hagyományként ad egy keretet, életritmust, létformát: Milyen ez az életritmus, illetve konvertálható-e a modern világ kapkodó, az individualitásra épülő, korlátokat nehezen viselő - bizonyos kereteket idővel mégis igénylő társadalmába? Milyen pluszt adhat a hagyomány és mi az, amiről le kell mondani? Milyen intézményrendszereket tesz elengedhetetlenné? Hogyan lehet, mire jó, kell-e egyáltalán a zsidó hagyomány szokásait, előírásait a modern mindennapokba integrálni? Az előadássorozat kiemelten foglalkozik a kóserság és a szombat kérdésével.

Ahhoz, hogy a fenti kérdésekről legyen valami fogalmunk, értsük, hogy miért is probléma ez egyáltalán, olvassátok el az alábbi összefoglalót.

A jó hír

A rendszerváltás előtti „bujkálással” szemben, ma rengeteg minden adott, ahhoz, hogy a hagyományos zsidó életmód előírásai szerint éljenek az emberek, legalábbis Budapesten. Míg régebben elképzelhetetlen lett volna, hogy például egy élelmiszer lánc üzleteiben külön pulton kóser ételeket lehessen kapni, ma már ez mindennapos.

A korábban csak nagyon szűk, és zárt körben megtartott életmódbeli szokásrendszer iránt ma már jóval többen érdeklődnek, számos fiatal is. Az új generációk érdeklődésének megjelenésével érdekes kísérleteknek lehetünk tanúi a modern és a hagyományos (értsd: vallási előírásoknak megfelelő) életmód és életforma elemeinek ötvözésére, új „hibrid” elemek meg- illetve kitalálására. Számos olyan közösség, és/vagy intézmény létezik, akik/amelyek támogatást és útmutatást tudnak nyújtani a hagyományos zsidó életvitel hogyanjaival kapcsolatosan. Világszerte igen sok helyen, igen sokan gondolkodnak minderről, és ez a diskurzus az internet, illetve a rendszerváltás utáni cenzúra-mentes nyilvánosságnak köszönhetően immáron bárki számára hozzáférhető.

A rossz hír

A hagyományos zsidó életmód igen szigorú – egyesek véleménye szerint eredeti formájában, nem is kompatibilis a modern közösségi élettel. A hagyományos zsidó életvitel alapjai évezredekkel ezelőtt, egy a maihoz gyakorlatilag semmiben sem hasonlító közegben alakultak ki. Bár a szabályok értelmezése által az életvitel egyes részletei az évszázadok folyamán fokozatosan és folyamatosan átalakultak, ennek a tempója olyan lassú, kerete pedig annyira merev, hogy mai formájában „korszerűnek” aligha nevezhető.

Magyarországon pedig végkép zavaros a helyzet. Mivel idehaza nincsenek koherens modern zsidó „ideológiák”, ezért koherens életmód és életvitel sincs. A modern magyar zsidó közösségek történeti fejlődését a Reform-korban történt ortodox-neológ szakadás alapozta meg. Ám ezen irányzatok kikristályosodását brutálisan megszakította a Holocaust.

A háború utáni periódusban, bár hivatalosan nem üldözték a vallásukat gyakorolni akaró zsidókat, a hivatali és társadalmi ellenállás ahhoz elég erős volt, hogy a mélyen zsidó életvitelt folytatni kívánó embereket, közösségeket bujkálásra késztesse vagy akár kényszerítse. Mivel a puszta létükért, identitás-morzsák megőrzéséért is küzdeniük kellett, az ebben az időszakban működő zsidó közösségek természetesen nem voltak képesek arra, hogy kidolgozzanak egy korszerű, a kor fejleményeivel, általános tendenciáival összhangban lévő modern közép-európai zsidó életvitelt.

A rendszerváltás elvileg hozhatott volna áttörést, hiszen a közös és nyilvános gondolkodásnak, szerveződésnek immáron nem volt akadálya, de ez az áttörés elmaradt. A rendszerváltás után és főként az elmúlt évtizedben megfigyelhető, hogy az ortodox közösségben történt némi újjászerveződés. Ám a témánk szempontjából ez aligha releváns. Részben azért, mert az ortodox közösség meghatározó impulzusai elsősorban külföldön kimunkált életviteli eljárásokra támaszkodnak, részint pedig azon egyszerű oknál fogva, hogy az ortodoxia, definíciója szerint, nem a hagyományos életvitel korszerűsítését tartja feladatának, hanem - bizonyos szempontból, épp az ellenkezőjét – a hagyomány minél aprólékosabb megőrzését.

Ami pedig a neológiát illeti, még abban sem lehetünk teljesen bizonyosak, hogy ilyen létezik. A „neológ” ma Magyarországon részben egy nehezen értelmezhető gyűjtőfogalom (mindenki, aki vállalja a zsidóságát, de nem ortodox), részben pedig egy amorf massza, mely a legkülönbözőbb helyekről „mazsolázgat” – a háború előtti magyar neológia hagyományaiból, az elsősorban amerikai reformzsidóságból, az európai liberális zsidó hagyományokból stb. Ez a kakofónia sok mindenre lehet alkalmas, de arra, hogy megalapozzon egy koherens, reflektált zsidó életformát - biztosan nem.

A hazai neológia alapállása már önmagában is hordozza a billegés ellentmondásosságát. Mivel nem volt meg a tér, idő, energia, lehetőség és tehetség egy koherens új irányzat kialakításához, a neológia nem úgy ötvözi a zsidó tradíciót és a modern életvitel sajátosságait, hogy létrehoz egy új szintézist, hanem hogy követhetetlen módon hol ennek, hol annak az iránynak enged. Alapvetően azt képviseli, hogy jó lenne, ha mindenki minél több tradíciót tartana, de ha nem, hát nem. Identitását nem egy részleteiben végiggondolt, új hagyományban találja meg, hanem abban, hogy „jófejségből” elnéző és toleráns mindazokkal szemben, akik megkerülik a régi hagyományt.

Mindennek megfelelően a mai magyarországi zsidó életforma egy mozaikosan összetákolt, félig reflektált, félig örökölt, leginkább hasraütésszerű „valami”. Nincsen meg az a korszerű identitás, amely megalapozhatna egy valóban tudatosan vállalt életvitelt, nincsenek meg azok az intézmények, illetve azok a karizmatikus véleményvezérek, szerepmodellek, amelyek/akik ezt előmozdítanák. Végül, de a legkevésbé sem utolsósorban, nincs meg az az irány, az a világnézet és gondolatrendszer, ami mentén ezt következetesen végig lehetne gondolni.

Itt az idő, hogy azok is megismerjék Bánkot, akik még sosem jártak ott. Mégiscsak fontos tudni, hol fogunk 4 napot eltölteni. A környezet nagyon rendben van, az emberek nagyon rendben vannak, és a film is nagyon rendben van.

Jegyeket az ismert jegyirodákban, a Gödörben, a Kőleves Kertben, a Roham Kocsmában, a Hajtás Pajtás irodájában, Bánkon a polgi hivatalában, és on-line-on vásárolhattok.

A filmet Halász Áron készítette. (ha nem jó itt a beágyazás, nézd meg fullban a youtubeon)

Szöveg: Molnár Kata

Fotó: Horváth Győző

Kardos Dániel nagyon szerencsésnek érzi magát, mert már szinte őskövületnek számít a Bánkitó fesztivál történetében. Ennek is köszönhető, hogy idén négy formációban is találkozhat vele a nagyérdemű. A zene az ő vallása, melyben feloldódik a múlt és a jelen, a kelet és a nyugat dallam és ritmusvilága. „Az ember életében van egy korszak, ami arról szól, hogy megtalálja azt az irányt, ami neki való.” Erről az irányról faggattuk.

Régi tartozást törlesztünk azzal, hogy bemutassuk vendéglátóinkat, Bánk községet. Ez egyelőre csak egy előzetes, csütörtökön pedig minden megtudhattok a faluról, ahol augusztus 5-8-ig fesztiválozunk.

https://www.youtube.com/watch?v=4p9deabOKOs

Szöveg: Molnár Kata

Fotó: Horváth Győző

A Bánkitó Fesztiválon Slam Poetry workshopon is részt vehettek. Matits István, a Slam Poetry Budapest ötletgazdája és egyben a workshop vezetője. Többek közt arról is kérdeztük, milyen munkára számíthat, aki részt vesz a slam poetry műhelyben.

- A slam sokrétű műfaj, nem puszta verselés, és az előadótól is sokrétűséget kíván.
- Van ebben színpadi performansz, szórakoztatás és a stand up comedy szerepe is felmérhetetlen. És nagyon fontos az „empowerment”, hogy hangot tudjál adni a téged foglalkoztató kérdéseknek. Lehet, hogy tévedek, de én ritkán találkozom azzal, hogy egy problémákkal küszködő csoport adekvát módon szólaljon meg, és ezzel valódi párbeszédet kezdeményezzen. Ennek hiánya az egész magyar társadalomra jellemző betegség.

- Van-e ennek a műfajnak önfejlesztő szerepe? Hiszen ki kell állni, el kell nyerni a közönség tetszését.
- Igen. Rájöttünk már, hogy attól lesz izgalmas az egész, ha nem feltétlenül csak arra megyünk rá, hogy összegyűjtsük a magyar slammereket. Várjuk azokat is, akik esetleg nem akarnak beszélni bizonyos témákról, de mégis foglalkoztatja őket egy-egy jelenség. Egyfajta problémákat feldolgozó katalizátor, eszközrendszer lehet a slam. Egy ideig úgy gondoltam, hogy a slam a vers demokratizálásáról szól. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez így nem igaz. Például ott van Ponza, aki 15 éve él benne a hip-hop kultúrában, tulajdonképpen a slam magyarországi kezdete óta. Ő például sosem írt verset a középiskolában, tehát nála biztosan nem a vers vált demokratikussá.

- Milyen volt a tavalyi Bánkitó Fesztiválon a Slam-es workshop-otok?
- Tavaly a Bánkitó számunkra inkább kísérletezés volt. Az első két nap tartottunk workshop-ot, hogy megismertessük az érdeklődőkkel a műfajt. Aztán amolyan ad hoc versenyt is rendeztünk, mint amilyet a Kőlevesben is szoktunk. A második napon Gyukics Gábor slammelt, aki költő- műfordító és 10 évet élt New Yorkban. Aztán vendég volt még Ladik Katalin, aki már az 1970-es években foglalkozott ezzel a műfajjal, majd a harmadik napra összehoztunk egy kis színpadi produkciót.

- És lett folytatása?
- Igen. A Sirályban, ősszel. Ott voltak Akkezdet phiai is. Idén nyáron pedig már nagyon sokfelé hívnak. Nyitott, kortársművészeti közegek érdeklődnek irántunk, és én nagyon örülök ennek. Ott leszünk például a Tűzraktérben a következő Urban Superheros-on, a Műcsarnokban, az A38 hajón és a Színház évadnyitón is. Épp most volt a Gödörben is egy ilyen program. Molnár Péter, aki a Living Theatre –rel mozog, New Yorkban van. Kitalálták, hogy egy antirasszista-antidiszkriminációs dolgot lehetne élő kapcsolásban összehozni. Ők is csinálnak valamit és mi is. Hagyományos színházi előadásra rövid lett volna az idő, ezért Willany Leóval, élő jazz koncerttel, a 20. születésnapját ünneplő Trio Midnight-tal, improvizációval és Slam-mel egy 1,5 órás dolog lett. Szuper jó volt.

- Miben lesz más az idei slam workshop Bánkitón?
- Kiirtunk egy pályázatot, és idén inkább egy napra koncentrálunk. Azt szeretnénk, minél többen adják be a pályázatot, és jöjjenek el a Bánkitó Fesztiválra. Tegyék meg azért is, mert a slammel lehet embereket szórakoztatni. El tudod vele mondani a saját problémádat, hangot tudsz adni a közösségednek és problémájának. Mi esetleg abban segítünk, hogy az hatásos legyen, ja és egyáltalán nem kell foglalkozni az irodalmi elittel.

Matits István: A szó hatalma látványosan visszatér

- Az irodalmi elitnek egyébként mi a viszonya hozzátok?

Szöveg: Czifrik Balázs

Fotó: Horváth Győző

Kell-e és meg lehet-e akadályozni a magyarországi zsidóság teljes asszimilációját? Eltűnhet-e valóban a zsidóság kultúrája, hagyománya? Napra pontosan négy éve bukott el a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért nevű szervezet kezdeményezése, amely úgy látta, hogy igen, a zsidó kultúra eltűnhet, asszimilálódhat. A megoldást a szervezet abban látta, hogy a magyarországi zsidókat az Országgyűlés sorolja a kisebbségek közé. Akkor a sikerhez pár száz támogató aláírás hiányzott. A szervezet szóvivőjével, Deák Gáborral beszélgettünk.

- Négy éve nem történt semmi a kisebbségi létért való kezdeményezés ügyében. Oka fogyottá vált az ügy, vagy egyszerűen beláttad, nem lehet a többség szándékával szembemenni és feladtad?
- Feladni sosem adom fel, ha arról van szó, kilencven évesen is képviselni fogom az ügyet. Már az 1980-as népszámláláskor a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) vezetősége a sajtóban közzétette, hogy aki úgy érzi, vallja magát zsidó nemzetiségűnek. Már akkor több mint négyszázan vallották magukat zsidónak.

- Négy éve mégsem jött össze az ezer aláírás, amely a kisebbségi nyilvántartáshoz szükséges.
- Mi akkor nagyon ortodox módon gyűjtöttük az aláírásokat. Mondhatnám hibát, hibára halmoztunk. Úgy gondolom, bőségesen többen vannak ezernél, akik a kisebbségi ügyet támogatnák, de mi csak például Budapesten osztottunk támogatói íveket. Ráadásul öt-hat ember vállalkozott erre a munkára, és közülük senki sem tudott ezzel „főállásban” foglalkozni.

- Nem lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy a zsidóság valóban nem akar kisebbséggé válni, és nem találta meggyőzőnek a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért szervezet érveit?
- Lehet, hogy ez nem látszik, de azért változás történt. Az érveink ugyanazok, mint korábban, de úgy érezzük, a zsidó vezetők és a zsidó szervezetek részéről enyhült az ellenállás. Az ellenérvek között hosszú ideig szerepelt, nem tudom szebben mondani, az a rasszista megközelítés, hogy akkor mi ugyanolyanok leszünk, mint a cigányok. Főleg a zsidóság idősebb korosztályából érkeztek ezek a szempontok, azaz nem a liberális gondolkodású fiatalok köréből. Meglepő módon a cionisták, akik ugyan nincsenek sokan, sem támogatták a kisebbségi ügyet, pedig ha valakinek, hát nekik, már csak nemzetiségi alapon támogatni kellett volna. Ennek zsidó belpolitikai okai lehetnek, de ebbe most nem szeretnék mélyebben belemenni. Természetesen a vallásos zsidóság sem támogatott minket, de hát erre senki sem számított. Összefoglalva: a törvényi lehetőség továbbra is megvan, de a megváltozott politikai légkör miatt nem tűztük újra napirendre az ügyet.

 Deák Gábor

- Milyen politikai légkörre gondolsz konkrétan?

Szöveg: Czifrik Balázs, Gábor Móni

Fotó: Horváth Győző

 

 

Brassói Vivien Kalocsa, ELTE ÁJK jogász hallgató, BTK művészettörténet szakos hallgatója.

 

Középiskolában már hallottam a Romaversitasról, és tudtam, ha egyetemista leszek, mindenképpen megpróbálok bekerülni a programba. A hétköznapokban csomó negatív dolog ér minket, ha nem is feltétlenül személyesen, de a cigányságot összességében érintő problémákat is jellemzően sajátunkként éljük meg. Ezek a traumák a mindennapokban feldolgozatlanul halmozódnak. Itt pedig havonta egyszer, amikor együtt lehetünk, meg tudjuk beszélni ezeket a negatív élményeket. Mert mindegy, hogy romungrók, beások vagy oláh cigányok vagyunk, ez itt egyáltalán nem számít. Közöttünk egyáltalán nem érződik, amit velünk szemben többek közt hangsúlyozni szokás, hogy a magyarországi cigányok között nincs összetartozás. Én azt érzem, hogy nagyon elfogadók és toleránsak vagyunk egymással. Felemelő érzés, hogy van cigányértelmiség, és vannak céljaink.

 

Mindig állítottak elém egy nagyon magas mércét, amit át kellett ugranom

 

Nekem egyébként az óvoda volt az aranykor, a békeidő. Az általános iskola második felében és a gimiben már egyedül én voltam cigány. Borzasztó volt, ahogy a diákok és a tanárok megnyilvánultak a cigányságról. Mindig állítottak elém egy nagyon magas mércét, amit át kellett ugranom, és ha ez sikerült, akkor állítottak egy magasabbat. És amit Ildikó és Roland tapasztalt az egyetemi hallgatók gondolkodásáról sajnos meg kell, hogy erősítsem. Beszélgetek valakivel, és amíg nem tudja, hogy cigány vagyok, addig minden tök jó, de amint kiderül a cigányságom, akkor felépül egy fal, ami megálljt parancsol. Ha pedig rögtön kiderül, hogy roma vagyok, hiába van meg a tehetségem bizonyos dolgokhoz, akkor extra elvárásokat támasztanak, és mindig igyekeznek megtalálni azokat a kis területeket, amelyeken nem tudom megállni a helyem.

Szöveg: Gábor Móni

Sokszor halljuk mostanában, hogy a tánc, a mozgás, a festés és az egyéb kifejezési módok gyógyítanak, segítenek az önismeretben. Vajon tudjuk-e, hogy mit is takar pontosan az úgynevezett kifejezésterápia? Lohász Cilivel, aki a fesztiválon tart  kifezejezésterápia workshopot, beszélgettünk.

 

Szöveg: Brassói Vivien

Szöveg: Gábor Móni
Fotó: Horváth Győző

Húsz éve nyitotta meg kapuit Szarvason az a Zsidó Nemzetközi Ifjúsági Tábor, aminek útja töretlen, célja változatlan. A változás talán csak annyi, hogy akik 1990-ben macijuk kezét szorongatták a szarvasi buszra szállva, 10 éve már szerelmük kezét fogták, miközben madrichként (ifjúsági vezető) csoportjuk gyerekeit számolták. Ma ők már saját gyerekeik kezét fogva mosolyognak a sok ismerősre, barátra az indulásnál. Szarvasról Fritz Zsuzsa oktatási igazgatóval beszélgettünk.

- Hogyan született meg az ötlet, hogy nemzetközi zsidó tábor jöjjön létre Magyarországon?
- Még 1989-ben, a rendszerváltás előtt, az amerikai JOINT és a Lauder alapítvány arra gondolt, hogy a felszabaduló kommunista utódállamokban élő zsidó fiataloknak táborozási lehetőséget kellene nyújtani. Ezután az akkori miniszterelnökkel, Grósz Károllyal egyeztettek, majd egy politikai, diplomáciai előmunka következett. Végül Szarvason találtak egy nem működő campinget, ami rendkívül rossz állapotban volt. 1990 nyarán itt indult el a tábor a Ronald S. Lauder Alapítvány tulajdonában és a JOINT által működtetve.

- Mi volt akkor a cél?
- Szinte ugyanaz, mint ma. A Közép-Kelet Európai zsidó gyerekeknek és fiataloknak nyújtani egy olyan nyári táborozási lehetőséget, ami pozitív közösségi élményeken keresztül építi a zsidó identitásukat.

 Van, hogy megérkezünk pénteken Szarvasról, és a gyerekek szombatra már after party-t szerveznek

 - Mi ennek a módszere?

Szöveg: Gábor Móni

Fotó: Horváth Győző

Zsidó is és magyar, vagy akár arab esetleg indiai, akinek nincs identitása, de nála mélyebb és sokrétűbb identitása nehezen lehet földi halandónak. Kételkedő, de hisz abban, hogy a zene komoly ellentéteket, évezredes ellenségeskedéseket is áthidalhat. És egy valamiben biztos, a szaxofon számára a legmegfelelőbb hangszer. Vázsonyi Jánossal beszélgettünk.

- A zsidó zene mit jelent neked?
- Részt vettem egyszer egy nagyon érdekes beszélgetésen, amely a zsidó identitásról szólt. Akkor azzal kezdtem, hogy nekem nincs zsidó identitásom, ami persze nem igaz, de nem szeretem, hogyha engem akár a zsidó, akár a református származásomhoz kötnek. A viszonyomat legjobban a következő történettel tudom megmagyarázni. Zsidó édesapám temetésén hallottam magamban egy számot. Azt hittem, hogy egy létező dallam szólalt meg bennem. Haza mentem, lejegyeztem, és megkérdeztem egy kántort, hogy szerinte ez melyik zsidó dal? Ő azt mondta, ilyen dallam nem létezik a zsidó liturgiában. Az én olvasatomban viszont ez a dallam apukám üzenete, amiben rengeteg dolog benne van. Az, ahogy tizennyolc évesen megélte a második világháborút, ahogy a Duna partra vitték.  Ebben a dallamban erősen megjelenik az ő élete és a hozzáfűződő viszonyom. Úgy tűnik, akkor mégis csak van zsidó identitásom. De látom azt is, mint a zsidó közösségben is jelen lévő ember, hogy mi válthat ki másokban ellenérzéseket. Ez azért különösen jó, mert én belülről látom a hibákat, és ezeket ki is mondhatom.

- A zenével, akár a te zenéddel, valóban lehet enyhíteni az ellenérzéseket?