Szöveg: Molnár Kata
A Longital zenekar duójával először egyik budapesti koncertjük után találkoztam. Nemzetiségi kérdésekről, tudatos életről, zeneiparról, civilségről és a korszellemről beszélgettünk Dano Salontayval.
- Érdekes ez a név, Longital. Így hívták korábban azt a hegyet Szlovákiában, ahol éltek.
- Dlhé Diely néven alakult meg a zenekarunk 2001-ben. Ez egy lakóövezet a Dunára néző dombon. Olyasmi, mint a Budai hegyek, csak a vár nélkül. „Hosszú mezők”-et jelent. Odaköltöztünk egy kertes, teraszos kis lakásba, csodálatos kilátással a környező erdőkre és a Dunára, így döntöttük el, hogy átvesszük a nevet. Aztán később rájöttünk, hogy a nemzetközi és angol közönségnek nehéz kiejteni és megjegyezni, így 2005-ben, 5 albummal a tarsolyunkban eldöntöttük, hogy megváltoztatjuk a nevünket a hegy korábbi nevére, mely 50 évvel ezelőttig volt használatban. A Longital szónak egyébként a részecskefizikában is van jelentése: az elektromágneses mező mozgó elektronjainak viselkedését írja le. Hát nem tökéletes név egy elektronikát használó zenekar számára?
- Milyen zenét hallgatsz?
- 10 év a zeneiparban ráébreszt a harmóniákban, ritmusokban, dallamvilágokban megjelenő motívumokra, melyek ismétlődnek, vagy újra előkerülnek a zenei múltból. Mindig jó érzéssel tölt el, amikor egy zenének megtalálom a tiszta forrását. A zene olyan, mint egy folyó, sok kisebb patak ömlik bele, de mindig van egy kiindulópont. Szerencsésnek érzem magam, hogy olyan korban nőttem fel, amikor a zenében hiányt szenvedtünk. Ami átszivárgott a vasfüggönyön (többnyire illegálisan), az biztosan valami jó minőségű zene volt. Manapság nagy a felfordulás a zeneiparban, egészen másképp kell szelektálni. Ha valami új zenét hallok, mindig tudom kapcsolni egy korábban már hallotthoz. Ha nem, akkor azonnal elolvasok egy interjút, ami az előadóval készült, hogy megtudjam a forrásait. Általában vagy a népzenét vagy delta bluest találom, mint gyökereket.
- 2001 óta számos országban léptetek fel. Mik a tapasztalataitok a különböző kultúrák terén?
- A legfrissebb élmény egy Amerikai turné volt 2010 márciusában, ami a mesés SXSW fesztiválon, Austin-ban ért véget. Fantasztikus érzés utazni és közben terjeszteni a zenét a világban. Fontosnak érezzük, hogy kilépjünk a mi kis országunk határai közül, mely kényelmes és biztonságos. A Közép-Európai országok mentalitása sokban hasonlít egymásra. Megélték a kommunizmust, a 90-es évek rendszerváltozását, és mindennek nagy szerepe van abban, ahogy az emberek befogadják a művészeteket és a zenét. Szerencsére az új generáció már egy kulturális szabadságba született, érezni is lehet a változás szelét.
-Milyennek láttátok az amerikai zeneipart?
- Kemény, kegyetlen. A zenekaroknak rendkívül megbízhatónak, szorgalmasnak és céltudatosnak kell lennie, ha el akarnak érni valamit. Tehát amelyik amerikai zenekar képes ebben az erős versenyhelyzetben megmaradni, az valószínűleg boldogulni fog világszerte máshol is. Számunkra nagy kihívás volt a szervezés, nagy befektetés volt. De nem állunk le, novemberre tervezzük a következő turnét. Egyébként volt egy magyar segítségünk, Szell Laszlo, az Ugar (Records) vezetője. Látod, mi szlovákok nem boldogulunk jól a szomszédjaink nélkül, szükségünk van rájuk, hogy önmagunk lehessünk.
- Milyennek látod Magyarországot? Jártál máshol is Budapesten kívül?
- Nagyon szeretem Magyarországot. A zenén keresztül alakult az országgal való kapcsolatom. Gyerekként sokat hallgattam Szabad Európa Rádiót. Mindig remek zenei műsorok szóltak délutánonként. Továbbá rendszeresen hallgattam magyar jazz-t is. Csaba Dezsőt, Szakcsi Lakatos Bélát, Pege Aladárt, Babos Gyulát. És Bartókot. 2003-ban kezdtük meg Európa-körutunkat, így kerültünk Győrbe a Mediawave Fesztiválra, ahol néhány életre szóló barátra és rajongóra leltünk. Azóta is több alkalommal játszottunk ott. Győr után kaptunk meghívást Pécsre, Szegedre, Szombathelyre, Egerbe és természetesen Budapestre is. Gyönyörű városok, csodálatos közönség fogadott mindenhol. Számomra a magyarok nagyon érdekes emberek, egyfelől a temperamentumuk miatt, másfelől pedig azért, mert gyengédség, szelídség és szomorúság sugárzik róluk.
- És milyenek a szlovákok?
- Szerintem őszinték, lassúak, egy kicsit zárkózottak, megbízhatóak és néha naivak is. A szlávok általában szelíd népek. A temperamentumuk megvan, mint a magyaroknak. Ez számomra a ritmusban és a táncban nyilvánul meg. A szlovák és magyar népzene rokonok, mi is hálásak vagyunk Bartók Bélának, amiért rengeteg népi kincset dokumentált. Bizonyítottan előny manapság kis országban élni. Összehasonlítva Lengyelországgal vagy Magyarországgal, például a vasúti infrastruktúra rekonstrukciója gyorsabban halad. Ugyan ez a helyzet az Euróval. Nem meglepő, hogy Szlovénia volt az első az egykori Keleti Blokk országai közül, amelyik bevezette az Eurót.
- Mit gondoltok a magyar-szlovák konfliktusról? Mennyire érzékelitek a mindennapokban, vagy amikor utaztatok?
- A családnevem Salontay, habár egy családtagom sem beszél magyarul. A nagyapám értette egy kicsit a nyelvet, mert Zemplénbe járt magyar iskolába, de neki mindig szlovák volt az identitása. A külvilág mindig egyfajta reflexiója annak, ami bennünk történik. Ha bennem nincs magyar-szlovák konfliktusnak nyoma, a külvilágban sincs. Ennyire egyszerű. Még a magyar barátainkkal sem kell erről beszélgetnünk. Semmilyen problémánk nem adódott ebből kifolyólag a magyarországi utazásaink során. Egyszer történt a budapesti metrón egy kis félreértés, de az turistaként ért bennünket, nem mint szlovákok. Nem tudtuk megérteni, miért kéne új jegyet érvényesíteni a föld alatt, ha át akarunk szállni egyik vonalról a másikra. Ez nagyon szokatlan volt számunkra és meg kellett birkózni vele, úgy gondoltuk, ez minden turistának csapda lehet. Úgy hallottam, valaki készített is egy abszurd filmet erről.
- Ez a fesztivál civil szervezésű, zöld, kisebbségi tematikák nagy szerepet kapnak. Mit gondoltok ezekről a fogalmakról?
- Nem igazán fókuszálunk a Nagy kérdésekre. Minden utazás egyéni lépésekből áll, egyik a másik után. Mi a legkisebb dolgokban próbálunk ökologikus módon élni, és bízunk benne, hogy fokozatosan elősegíti a nagyokat. Például az ökológiai lábnyomunkra nagyon odafigyelünk: nincsen saját autónk, és mindenhová vonattal utazunk, ha lehetséges. Az Amerikai turnét is végigvonatoztuk, először kinevetett a menedzserünk, de mi ragaszkodtunk hozzá. Annyira bevált, hogy azóta más zenekaroknak is ezt az utazási módot ajánlja. A vonatállomás mindenhol a városközpontban van, így még át sem kellett szállnunk más közlekedési eszközre, hogy bejussunk. Csináltunk két rövidfilmet az utunkról.
- Mindig tudatosan próbáljátok építeni az életet?
- Nincs másunk, csak a jelen pillanat. Arra törekszünk, hogy emlékeztessük magunkat erre mikor szomorúak vagy türelmetlenek vagyunk. A korszellem olyan, hogy az embereknek sokszor nincs válaszuk arra a kérdésre, kik ők, mi is az életfeladatuk, kiábrándultak.
- Sokat foglalkoztok ezekkel a kérdésekkel?
- Igen, ez egy globális probléma. Valami arra kényszerít bennünket, hogy reménytelenségben és kétségbeesettségben legyünk, és élethelyzeteink áldozatának érezzük magunkat. Az egónk táplálja ezt. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy azok a dolgok, amik miatt kesergünk, egész pontosan azok a dolgok, amiken változtatni tudunk. Így például nem panaszkodunk a gravitáció miatt, mert nem tehetünk semmit ellene. Mindenkinek felelősséget kell vállalnia a saját életéért. A külvilágban teremtődő szituációk reflexiói a tudat belső állapotának. Van egy dalunk erről a jelenségről, Zrkadlo/ Mirror (Tükör) a címe. Látod, a zenénk egyik célja segíteni másoknak, hogy felismerjék ezt. Egy másik dal címe Ani nahodou/Nothing by chance (Semmi sem véletlen), mert úgy gondoljuk, hogy nincsenek véletlenek. Bevonzzuk a különleges találkozásokat, melyeknek fontos jelentése, jelentősége lehet az életben.
