Szöveg: Brassói Vivien
Van egy nagyon szép, török mintás kabátom. A metrón utaztam egyszer benne. Leszálltam a Ferenc körúton. Másnap mentem Csillebércre, felvételi táborba, szakkollégista szerettem volna lenni. Egy évfolyamtársam odalépett hozzám, akit életemben akkor láttam először. „Szép a kabátod, tegnap azt hiszem, téged láttalak ebben a metrón”. Őt és engem is felvettek a szakkoliba, szobatársak vagyunk két éve és barátnők. Mi köze ennek a Bánkitó Fesztiválhoz? Nos, ez még várat magára, elöljáróban csak annyit, hogy a párhuzam a véletlenek sorozata.
Mindig lappangott bennem az egyetemes tudásvágy, a kielégíthetetlen megismerési ösztön. Van, ami iránt szalmaláng életű, de van, ami réges-rég motoszkál és érzéseim szerint sosem fog kihunyni. Keresgélni, meggyőződni, továbbadni, közvetíteni, aztán továbbhaladni. Nagyon sok mindenen múlik, hogy ki és merre veszi az irányt. Tudtam, hogy szükségem van egy szellemi otthonra, arra a Thallóra, ami a bimbódzó elképzeléseket, gondolatokat, terveket virággá fakasztja. A Romaversitas Alapítvány volt nekem Neuschwanstein felhőbe burkolódzó kastélya, ahova minden álmom volt bejutni. Már középiskolás koromban megszületett bennem az elhatározás, hogy beadom a felvételi jelentkezésemet.
Az első egyetemi év annak reményében telt, hogy ha sikerül felvételt nyernem, az önmegvalósítás és a közösségi lét egy olyan színterébe csöppenhetek, amiről eleddig csak álmodoztam. Azt vártam, hogy az a látens bizonytalanság, ami ott lappang bennem, valami erőteljes tudattá formálódjon, meg találjam az utam, és Péli Tamás után szabadon azokat a bizonyos „aranypántokat”, amelyek a homlokomat díszítik, tartalommal viselhessem én magam is.
A nyár a felvételi miatti izgatottságban telt, meleg nappalok, kacagós esték és persze a köztes idő, amikor esetleg a neten fickándozik az ember hírekre, Trendkivüliekre kiéhezve. A virtuális bóklászás közepette ráleltem a Bánkitó Fesztivál honlapjára is. Mozgó felhők, vidám színek. Fogalmam sem volt róla, hogy mi lehet ez. A résztvevők között a Romaversitas is fel volt tűntetve. Én pedig várakoztam az eredményre. Bánkitó fesztivál. Kinyit. Miért? Lépcső. Tömeg. Zene. Mosoly. Fedél. Bicikli. Zene. Krétapor. Dreher. Zene. Szállnak. Karika. Zene. Raise. Mi. Ti. Én. Olvassuk. Sötét. Kellene. Még. Zene. Hát igen, én is szerettem volna része lenni, de nem jött össze, ellenben a Romaversitas tagsággal.
Eltelt egy év. A Közgazdasági Politechnikum ebédlőjében ültünk, vacsoráztunk az utolsó szabadegyetemi hétvége szombatján. Megjelentek a Bánkitó Fesztivál szervezőcsapatából páran, és én elmondtam ezt a történetet. Így lett közöm a Bánkitó Fesztiválhoz. És mit várok tőle? Mi. Ti. Én.
