Szöveg: Gábor Móni
A teremtettség felelőtlenségéről, az öntudatra ébredt lény felelősségéről, a társadalom teremtményeiről és az alulról szerveződő civil mozgalmakról beszélgettünk Mundruczó Kornéllal új filmje, a Szelíd teremtés - A Frankenstein terv bemutatója kapcsán, és nem mellesleg arról, hogyan is kapcsolódik mindehhez a Bánkitó Fesztivál.
- Számodra milyen aktualitása van a teremtett lény, azaz a Frankenstein történetnek?
- A személyes aktualitása az volt, hogy gyerekeim születtek és emiatt nagyon tapinthatóan szembesültem azzal a problémával, hogy nem csak én vagyok. A másik, társadalmi aktualitás. Azt vettem észre, hogy amikor egy mítoszt rövid időn belül sokszor dolgoznak fel, akkor valami komoly változás megy végbe a világban. Amikor forrong, változik a világ, valahogy a mítosz igazzá válik. Egy ilyen korban nagyon jó azt kimondani, hogy Te, teremtő gesztus, figyelj arra is, amit csinálsz, ne csak csináld! Az elmúlt 20 évben Magyarország egy Frankenstein ország lett. Valamit legyártott, és azóta rohan előle, anélkül, hogy tudná, pontosan mit is teremtett. Ahhoz, hogy megismerje, szembe kéne nézzen vele vagy akár csak valamilyen kritikával illesse. Ez a feladat nem könnyű.
- Miért egy szűk csoport, mondhatni család bemutatásán keresztül akarod felvillantani nekünk ezt a Frankenstein társadalmat?
- Nagyon szeretek mikrokörnyezeteket bemutatni, és a család erre a tökéletes példa. Ennek az az oka, hogy ha egy mindenki által ismert közegbe dobom a malomkövet, akkor mindenki könnyebben talál fogást az anyagon, hiszen mindannyiunknak van családja. Az, hogy két ember, egy szülőpár, teremt egy harmadikat, az úgy is igaz, hogy a többség teremti az egyént, adott esetben a maga szörnyeit. A kirekesztett és megpecsételt viszonylatában soha nem a kirekesztett és a megpecsételt dönti el, hogy azzá akar-e válni, ami, hanem mindig a többség felől fogalmazódik meg, hogy ki, melyik szerepbe kerül, mitől válik szörnnyé. Mi gyártjuk a szörnyeinket, melyek saját félelmeink rossz lelkiismeretünk kivetüléseiként kísértenek. Frankenstein teremtménye is ilyen. Ő nem akart lenni, ő lett, összerakták és felélesztették. Aztán semmi mást nem akart, csak hogy szeressék, de a teremtői csak menekültek előle. És ennek az egyszerű történetnek a társadalmi igazsága az, ami engem izgatott.
- Szerinted hol ér véget a teremtő felelőssége az általa teremtett lényért, és hol kezdődik az öntudatra ébredt egyén felelőssége?
- Abban a pillanatban kezdődik az egyén felelőssége, amikor a gyermeki kor elmúlik. Szülőként az a felelősségünk, hogy felnőttet neveljünk a gyerekünkből. Felnőtt emberekből állhat össze felnőtt társadalom. A magyar társadalom sajnos gyerekcipőben ragadt társadalom, aminek az az oka, hogy nem élte meg a felnőtté válás pillanatát. Egy felnőtt társadalom egyénei értik, hogy kik ők, mik ők és mi a feladatuk és a felmerülő kérdéseikre felnőtt válaszokat adnak. Másrészt viszont úgy gondolom, hogy mindig a teremtő felelőssége a teremtmény. A filmben Frankenstein, az alkotó, bűnös, de amilyenné vált, az nem csak az ő bűne. A teremtett lény szép lassan tudatossá válik, és fel is tudja mérni, hogy ő gonosszá lett, gonosszá tették.
- Hogyan lehet szerinted megoldani azt a problémát, hogy a társadalom teremt valamilyen szélsőséget, majd nem tudja kontrolálni a teremtményét?
- Tükrök elhelyezésével lehet ezt valamennyire kordában tartani. A határokra tükröket kell lerakni árkok helyett, akkor meg tudjuk nézni, hogy ami létrejött, hogyan következett belőlünk, milyen igények, elfojtások, félelmek hozták létre a jelenséget. Csak akkor tudom a nevelésben, a társadalomban megszüntetni az ilyen jelenségeket, ha látom az igényt, ami létrehozta, és azt szüntetem meg. Ha nem alakul ki az igény, nincs kontrolálatlan csoport. A kritikai szellem megteremtése a legfőbb feladat egy felnőtt társadalom létrehozásához.
- Idén lent voltál a Bánkitó Fesztiválon, amely alulról szerveződő, civil kezdeményezésű Fesztivál. Szerinted egy ilyen kezdeményezés segíthet a társadalmunk felnövésében, a teremtett lényeink kontrolálásában?
- Csak az ilyen kezdeményezések segíthetnek. Az alulról szerveződés lényege, hogy nem irányít senki, hanem én magam ismerem fel, hogy mik azok az értékek, amik mellett én gondolkozom. Ennek valódi ereje van. Majd ezen értékek mentén közösségbe kerülök és a közösség együtt felmutatja az értékeinket és ezzel próbál meg hatni, és így az értékek társadalmi hatását próbálja növelni. Nagyon hiszek a civil szerveződésekben. Ezért eddig minden évben ott voltam a Bánkitó Fesztiválon. Reményeim szerint jövőre sem lesz ez másként.
