Szöveg: Molnár Kata
Fotó: Horváth Győző
Kardos Dániel nagyon szerencsésnek érzi magát, mert már szinte őskövületnek számít a Bánkitó fesztivál történetében. Ennek is köszönhető, hogy idén négy formációban is találkozhat vele a nagyérdemű. A zene az ő vallása, melyben feloldódik a múlt és a jelen, a kelet és a nyugat dallam és ritmusvilága. „Az ember életében van egy korszak, ami arról szól, hogy megtalálja azt az irányt, ami neki való.” Erről az irányról faggattuk.
- Hogyan alakult a zenei ízlésed?
- Elég későn kezdtem el komolyan foglalkozni a zenével, kb. érettségi évében. E miatt technikailag és szellemileg egyaránt éretlen voltam, hogy bekerülhessek a jazz tanszakra itthon. 19 évesen mentem ki Izraelbe, ott voltam a zsidó zene közvetlen közelében, de mégsem érdekelt igazán. A buszon, az utcán, az üzletekben szólt a mizrahi (távol-keleti illetve orientális) zene, de nem érintett meg különösebben. Ma már persze nagyon fontos. Mikor visszajöttem Magyarországra, kezembe került a Klezmatics első két lemeze. Az nyitotta meg a fülemet erre a dallamvilágra. Elkezdtem megtanulgatni a témáikat hallásból, így kezdődött ez a vonzalom, ami az indiai zene szeretete felé vitt el.
- Mi alapján válogatsz a zenék között?
- Elképesztő mennyiségű jó zene van. Egy emberöltő sem elég ahhoz, hogy mindet meghallgathassuk. Azt hiszem, én nem tudatosan választok, inkább működik bennem egy képzeletbeli szerkezet, ami segít megtalálni az arányt a hozzám közel álló stílusok között, így ötvözöm őket egymással.
-Hogyan választod ki azokat, akikkel együtt zenélsz?
- Mindegyik vendég-hívásnak van egy története. Összeköthet a közös múlt, régi-régi barátság, mint például minket Vázsonyi Jancsival. Vendégei is leszünk egymásnak a Bánkitón, ő jön a Kardos Négy-be, én megyek a Tritonba. Aztán az illető zenész egyénisége iránti rajongás is meghatározó, nekem ilyen tizenéves korom óta Dresch Mihály. Zenei és emberi nagyságát tekintve iszonyatosan nagy katalizátor számomra, hogy szívesen és jó érzésekkel jön vendégnek zenélni hozzánk. Vendégszerepelni egyébként kellemes dolog. Egy más, sokkal lazább szerepkör.
-Saját zenekaroddal, a Kardos Négyessel tavaly jelent meg első saját albumod, az is kellemes lehetett…
- Igen, jó dolog egy lemez. Kicsit már bánom, hogy nem kaptam rá korábban a lemezkészítés ízére. Persze macerás történet a magyar zeneipar helyzete miatt. De én egy olyan típusú zenész vagyok, aki ide-oda rohangál a műfajok között. Alkalomról alkalomra, másik üzemmódba kapcsolok: indiaiból klezmerbe, klezmerből a jazzbe, jazzből a popba. Tehát, hogy ne úgy ismerjenek, mint "az a borostás srác, aki a múltkor itt meg ott gitározott", nagyon fontos, hogy legyen egy kézzelfogható esszencia, és ezért fontos a lemez. Egyébként a fesztiválon kapható lesz a koncertünk előtt és után.
-A közelmúltban nagy elismerésben volt részed, a 2010-es filmszemlén elnyertétek a legjobb eredeti nagyjáték filmzene díját. Ebből is kaphatunk majd ízelítőt a fesztiválon?
- Az egyik főszeprővel, Balogh Rudival csináltuk a Vespa nagyjátékfilmnek a zenéjét, amivel szerencsés módon elnyertük a díjat. Ő roma, én zsidó vagyok, és mivel ez a tematika a fesztivál gerincét képezi, aktualitása is van. A film egy cigány kisfiú megpróbáltatásairól szól, aki vidékről felkerül a nagyvárosba, és rohan az álmai után. Külön csináltuk a dolgunkat, mindenki magáét tette hozzá, úgyhogy a roma jellegű zenék a Rudihoz, az atmoszféra és hangulatfestő zenék pedig hozzám kapcsolódnak.
- Te mit gonolsz az identitásodról?
- Én olyan zsidó családba születtem, ahol nem volt senki vallásos, én sem váltam azzá. Nem vagyok kóser, nem tartom a szombatot. Ennek ellenére, a zsidóságom, számomra az egyik legfontosabb dolog. Igaz, hogy nem tartom a szokásokat, hagyományokat, de azért vannak kivételek, például én kapedli nélkül nem merném betenni a lábamat a zsinagógába. Egyszer történt ilyen, hogy nem volt fejfedőm és csak mászkáltam kint elkeseredetten, nem tudtam mitévő legyek. Úgy gondolom, hogy nem kell vallásosnak lenned ahhoz, hogy tiszteld a vallást.
- A hagyomány hogyan mutatkozik meg a zsidó zenében?
- A magyarországi zsidó közösségek számára például azért fontos a zsidó zene, mert a nép mentalitásához tartozik a hagyományokhoz való ragaszkodás. A HaGesher zenéjében keveredik az, amit magaddal hoztál ezer évvel korábbról, és amiben ma is élsz. A rap, reggae, blues, jazz, mind 20. századi zenék, ezeken a zenéken növünk fel, ezt hallgatjuk ma is. Egyébként kétféle út van. Az egyik az, amikor tradicionális, létező zsidó dalokat, zenéket dolgoz fel az ember, ez történik a Hageshernél. A másik az a mód, amikor egy zsidó zenész megír egy zeneművet a klezmerhez hasonló zenékből inspirálódva. Az egyik a klezmer feldolgozása, másik pedig a létrehozása.
-Mik a tipikus zsidó zenei elemek?
Vannak tipikus akkord fordulatok, dallami lépések. Az autentikus klezmer zene, pl. keleti beütésű dallamok mellett, tartalmaz kelet-európai (főleg orosz) és cigányzenei elemeket is. Vagy például, a nyelvezet is ilyen. A jiddis és a héber mindkettő jellegzetes nyelv. A nyelv és a keleties dallamvilág és a kelet európai körítés teszi jellegzetessé ezt a stílust.
-Hogyan mutatkozik meg a Te zenédben mindez?
- A zenélés számomra valamiféle furcsa kapcsolódás a felsőbb erőkkel. Olyan szellemi állapot, ami hasonlítható az imádkozáshoz. A zenélés közben zajló folyamat kommunikáció egy olyan erőhöz, amit nagyon nehéz szavakba önteni. Gyakran érzem azt, hogy nem én választom ki az egymás után következő hangokat, hanem valami segít, vezet engem. A zene az én vallásom, ez nem is kérdés. Láttad már, hogyan imádkoznak a zsidók a siratófalnál? Álló helyzetben, előre-hátra mozognak. Ha elkapom a ritmust, és ki tudom zárni a külső körülményeket zenélés közben, nekem is van egy hasonló, ösztönös mozgásom. Ebben is látom a kapcsolatot.
-Ez miben nyilvánul meg a hétköznapjaidban?
- Az a tény, hogy számtalan rokonom pusztult el a második világháborúban, illetve az a három év is, amit Izraelben töltöttem megerősítette bennem a zsidó öntudatot. Vallásilag, ortodox szempontból persze nem állom meg a helyem, hiszen nem gyakorlom a vallást. A hovatartozás tudat mégis az egyik legfontosabb dolog az életemben. Elképzelhetetlen számomra, hogy ne érintkezzek a helyi zsidó közösségekkel. Folyékonyan beszélek héberül, ami kaput nyit erre a világra, az emberekhez való kapcsolódást jelenti. Egyre fontosabb számomra a mindennapokban is. Mert nemcsak a származás számít, hanem az, hogy mennyire érzed magadénak.
