Szöveg: Czifrik Balázs
Fotó: Horváth Győző
Kell-e és meg lehet-e akadályozni a magyarországi zsidóság teljes asszimilációját? Eltűnhet-e valóban a zsidóság kultúrája, hagyománya? Napra pontosan négy éve bukott el a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért nevű szervezet kezdeményezése, amely úgy látta, hogy igen, a zsidó kultúra eltűnhet, asszimilálódhat. A megoldást a szervezet abban látta, hogy a magyarországi zsidókat az Országgyűlés sorolja a kisebbségek közé. Akkor a sikerhez pár száz támogató aláírás hiányzott. A szervezet szóvivőjével, Deák Gáborral beszélgettünk.
- Négy éve nem történt semmi a kisebbségi létért való kezdeményezés ügyében. Oka fogyottá vált az ügy, vagy egyszerűen beláttad, nem lehet a többség szándékával szembemenni és feladtad?
- Feladni sosem adom fel, ha arról van szó, kilencven évesen is képviselni fogom az ügyet. Már az 1980-as népszámláláskor a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) vezetősége a sajtóban közzétette, hogy aki úgy érzi, vallja magát zsidó nemzetiségűnek. Már akkor több mint négyszázan vallották magukat zsidónak.
- Négy éve mégsem jött össze az ezer aláírás, amely a kisebbségi nyilvántartáshoz szükséges.
- Mi akkor nagyon ortodox módon gyűjtöttük az aláírásokat. Mondhatnám hibát, hibára halmoztunk. Úgy gondolom, bőségesen többen vannak ezernél, akik a kisebbségi ügyet támogatnák, de mi csak például Budapesten osztottunk támogatói íveket. Ráadásul öt-hat ember vállalkozott erre a munkára, és közülük senki sem tudott ezzel „főállásban” foglalkozni.
- Nem lehet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy a zsidóság valóban nem akar kisebbséggé válni, és nem találta meggyőzőnek a Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért szervezet érveit?
- Lehet, hogy ez nem látszik, de azért változás történt. Az érveink ugyanazok, mint korábban, de úgy érezzük, a zsidó vezetők és a zsidó szervezetek részéről enyhült az ellenállás. Az ellenérvek között hosszú ideig szerepelt, nem tudom szebben mondani, az a rasszista megközelítés, hogy akkor mi ugyanolyanok leszünk, mint a cigányok. Főleg a zsidóság idősebb korosztályából érkeztek ezek a szempontok, azaz nem a liberális gondolkodású fiatalok köréből. Meglepő módon a cionisták, akik ugyan nincsenek sokan, sem támogatták a kisebbségi ügyet, pedig ha valakinek, hát nekik, már csak nemzetiségi alapon támogatni kellett volna. Ennek zsidó belpolitikai okai lehetnek, de ebbe most nem szeretnék mélyebben belemenni. Természetesen a vallásos zsidóság sem támogatott minket, de hát erre senki sem számított. Összefoglalva: a törvényi lehetőség továbbra is megvan, de a megváltozott politikai légkör miatt nem tűztük újra napirendre az ügyet.
Deák Gábor
- Milyen politikai légkörre gondolsz konkrétan?
- Konkrétan a Jobbik megerősödésére. A Jobbik által generált kommunikációs közegben úgysem értünk volna el értékelhető eredményt, sőt talán még az ő malmukra hajtottuk volna a vizet. Én azt gondolom, ha megnyugszik egy kicsit a politika, és a gazdasági mutatók is javulnak, hitem szerint ennek az időszaknak kell elkövetkeznie, akkor a következő években újból elővehetjük a kérdést. A legfontosabb feladatunk az lesz, és én is mosolygok a kifejezésen, „tömegbázist” szervezzünk.
- Én még mindig amellett kardoskodnék, hogy a meggyőző érvek hatásosabbak, és mintha ennek hiányában lenne a kezdeményezés.
- Persze sokkal világosabbá kell tenni, hogy miért jó a zsidóságnak, ha kisebbség lesz.
- És miért jó?
- Mert ez a zsidóság megélésének másféle lehetőségét teremti meg. Ha valaki vallásosan vagy csak kulturálisan akarja megélni zsidóságát, vagy ha valaki csak félig, negyedig akarja megélni, akkor is ezt megteheti, semmi korlátozás nincsen. A leglényegesebb, és ezt szeretnénk elérni, hogy aki aláírja a kisebbségi kezdeményezést támogató ívet, legyen tisztában azzal, hogy mi a viszonya zsidósághoz és hogyan éli meg a saját zsidóságát. Nem hiszek például abban, hogy a magyarországi zsidóságnak jiddisül kellene beszélnie, de fontos lenne megadni a lehetőséget a nyelv tanulására. A nemzetiségi törvény szerint állami támogatáshoz lehet jutni, de bármilyen más esetben pl. zsidó folklór, színház stb. igaz ez. A kisebbségi léttel ugyanis új keretek nyílnának, amelyek újabb kezdeményezéseknek biztosíthatnak lehetőséget.
- A közéleti szerepvállalás mellett a MAZSIKE alapító tagjaként kulturális tevékenységgel is foglalkozol. Többek között a MAZSIKE egyik programja a vidéki zsidó épületek, elsősorban temetők megmentése. Sikeresek vagytok?
- Körülbelül 3000 lehet a vidéki zsidó temetők száma. Jelenleg 100-at hoztak eddig rendbe különböző zsidó szervezetek. Szép számmal akadnak még, jellemzően városokban magára hagyott, felújításra váró zsinagógák. A legideálisabb az lenne, ha ezt az adott város maga újítaná fel, és valami közhasznú célra hasznosítaná. Persze nem sportpályának és tőzsdepalotának, ezekre is van példa, hanem mint Kecskeméten, kulturális központtá, Szombathelyen zeneteremmé alakítaná.
- A MAZSIKE még a rendszerváltozás előtt alakult, így mondhatjuk, a zsidó újjáéledésben mindenképpen úttörő szerepet vállalt. Hogyan látod, az elmúlt húsz évben a zsidó élet miben változott, milyen új jelenségek figyelhetők meg a kezdetekhez képest?
- Két nagy és egy kisebb iskola jött létre, aztán megszülettek a zsidó óvodák is, azaz a zsidó oktatás kialakult. Megszámlálhatatlan civil mozgalom született, rengeteg zsidó tárgyú könyv és kulturális esemény szerepel továbbá a kínálatban, de szerintem, ami a leghangsúlyosabb, hogy a zsidó lélekben történtek óriási változások. Ma már a zsidóság megvallása nem egy akkora lelkiismereti gond, annak ellenére sem, hogy az antiszemitizmus a rendszerváltozással felerősödött. Bár, én mindig azon az állásponton voltam, hogy az antiszemitizmus a Kádár-rendszerben is jelen volt, csak elfojtva, a fű alatt izzott, hiszen elég szigorúan szabályozták. De, hogy megint ellentmondjak, szerintem a jobbikos 800 ezer szavazó jelentős része sem antiszemita, sem náci, csak egyszerűen nincs kellő ismerete, és vélhetően életében nem találkozott még zsidóval.
-Ezt miért gondolod így?
- Ezt abból is gondolom, hogy újabb hobbiként, Terézváros zsidó emlékei címmel sétákat szervezek, és az elmúlt vasárnap, ráadásul az angol-német meccs alatt, 70-en voltak, férfiak, nők vegyesesen. A közönség kérdéseiből látszott, hogy nem 70 zsidó állt feszes vigyázzállásban, hogy előadást hallgasson a saját múltjáról, emlékeiről. De ugyanezt tapasztaltam a Múzeumok éjszakáján, ahol a zsinagógalátogatásokon százak álltak sorban. A lélekben ez a változás a fontos. A magyarságnak a magyar zsidóságról, nem csak az állandó üldöztetés, a kaftán és a pajesz jut eszébe, hanem az a rengeteg kulturális, tudományos érték is, amelyet az itt élő zsidóság adott ennek az országnak.
