Balkányi Nóra interjúja Pásztor Eszterrel
Szombat délután a Kalandpark társalgójában három különböző magyarországi térségben dolgozó civil beszélgetett az általuk vezetett projektekről, a segítségnyújtás és együttműködés lehetőségeiről a mélyszegénységben élő roma falvakban: Pásztor Eszter a bódvalenkei freskófalu kitalálója és vezetője, Bódis Kriszta filmes és író egy komplex, alkotás központú modellprogramot dolgozott ki hétesi gyerekek számára, a tomori Siroki László pedig az edelényi kistérségben segít pályázatok elnyerésével, filmezéssel – többféle módon. A kerekasztal után az amúgy tolmács Pásztor Eszterrel beszélgettünk részletesebben Bódvalenkéről a Bánkitó Fesztivál táborában, lecsózás közben.
Balkányi Nóra: Miért éppen Bódvalenke? Hogyan került a falu az életedbe?
Pásztor Eszter: Akkoriba kezdtem először komolyabban foglalkozni a cigányság helyzetével, mikor a Magyar Gárda a köztársasági elnök ablaka alatt mozgolódott. Először olvastam a kérdésről, aztán az íróasztal mellett kiötlöttem egy projektet: ennek a lényege egy ökofalu fenntartása lett volna napkollektorokkal – Bódvalenke és a freskófestés jóval később jött. Ez még egy „az értelmiségi kislány leül a számítógéphez, kitalálja és megmondja a tutit” helyzet volt. Az ökofalu nagyon zseniális, akkor, ha van víz a házban – ha nincs, akkor ott ette meg a fene. Az ötletemmel elmentem Horváth Aladárhoz, hogy segítsen nekem kiválasztani egy helyszínt – ő pedig azt mondta, hogy menjek el a munkatársaival Borsodba, így elvittek Bódvalenkére is. Akkor kezdtem megismerni az általam előzőleg teljesen ismeretlen Magyarországot, el sem tudtam képzelni ilyen mélyszegénységet. Arra emlékszem az egészből, hogy nagyon nyomasztó volt, teljesen reménytelennek tűnt. Körbe álltak a népek borzalmas ruhákban és azt mondták, „tessék ide munkát hozni”. Odamenni is alig lehetett, mert olyan rossz és keskeny volt az út és kiderült, hogy a legmagasabb iskolai végzettség a faluban nyolc általános. Ki lenne az a befektető, aki olyan helyet támogatna, ahol se infrastruktúra, se képzett munkaerő nincs? Aztán körülbelül másfél évvel később elvittem cigány gyerekeket az állatkertbe karácsonyi ajándékként. Pontosan emlékszem, 2008. december 20-án déli 1 órakor ott voltunk az
Afrika Házban, ahol kunyhókról készült fotók voltak a falakon. Az egyik kölyök pedig fölkiáltott, hogy jé, a Ciliék pont ilyenben laknak. Nem tudom, hogy miért pont emiatt, de akkor eszembe jutott egy 15 évvel ezelőtti egyiptomi emlék. Turistaként jártam ott és egyszer két és fél órát buszoztattak azért, hogy elvigyenek egy núbiai faluba a sivatag kellős közepén, aminek ugyanúgy nyomorognia kellett volna, mint Bódvalenkének. Ehhez képest ez a falu prosperált: a világ minden tájáról érkeztek oda turisták csak azért, mert a helyiek helyes kis képecskéket pingáltak a falakra. Beugrott, hogy Bódvalenkén minden háznak van egy nagy tűzfala. Arra gondoltam, hogy ha ezen az abszolút reménytelen helyen sikerül, akkor akárhol sikerülhet.
B.N.: Mi történt mostanáig Bódvalenkén azóta, hogy először lementél segíteni?
P.E.: Elkészült tizennyolc freskó: most már európai roma művészek munkáit is meg lehet nézni és van két vagy három abszolút világszínvonalú műalkotás is, szerintem a világ bármelyik múzeumában megállnák a helyüket. Van még ezen kívül kettő kép amelyikről azt gondolom, hogy a magyar képzőművészet élvonalába tartoznak. Több kedves illusztráció jellegű festmény is van, naiv művészek nagyon kedves alkotásai. Ez történt művészetileg. Az életkörülményeket tekintve abszolút pozitívum, hogy túl vagyunk egy telepfelszámolási programon. Ennek kapcsán gyakorlatilag öt család – a falu lakosaink 17.5 százaléka – került normális körülményeik közé, fürdőszobával felszerelt lakásba. Így volt három hónap – de sajnos nem is több –, amikor gyakorlatilag mindenkinek munkát tudtunk adni a faluban. Bódvalenke lakossága is megnőtt, körülbelül 10-15 százalékkal: a környékbeliek kezdenek
ide jönni, mert nálunk történik valami. Folyamatosan van mindenféle lehetőség a gyerekeknek, az asszonyoknak: festenek, agyagoznak, létrejött az asszonykórus és csináltunk egy kis vetőmag programot is. Nem is tudom, hány éve most először van kivétel nélkül mindenkinek veteményes kertje. Ettől ugyan nem oldódik meg az éhezés problémája, mert ekkora területeken nem lehet annyit termelni, de ez is segít. Ami szintén pozitívum, hogy egyre több turista és iskolás osztály látogat el hozzánk.
B.N.: Önkéntesek segítségével jönnek létre a programok? Hogyan lehet csatlakozni?
P.E.: Igen, csak nekem kell szólni és megbeszéljük, hogy ki mit tud csinálni.
B.N.: Milyen más terveid vannak most a bódvalenkei helyzet javítására?
P.E.: Most egyelőre nincsen turisták fogadására alkalmas infrastruktúra a faluban, de az asszonyok mindig megoldják, hogy a látogatók kapjanak finom helyi ételeket és ebből lehet egy kis mellékes jövedelmük. Ezt nagyon szeretnénk felfuttatni. Beadtunk egy csomó pályázatot – nagy pechünkre a legnagyobbakat felfüggesztették. Éppen várunk az egyikre, aminek a segítségével a projektiroda toldaléképületét lebontanánk. A helyére építenénk egy olyan részt, ahol felülre kiadható szobák, alulra pedig közösségi terek és vizes blokkok kerülnének. Ez a pályázat azt is lehetővé tenné, hogy táborozásra alkalmas kempinget is csináljunk – ha ez sikerülne, rengeteg féle tábort szerveznénk nyaranta. Alkotótáborokat gyerekeknek, festőknek, festő tanoncoknak és tolerancia táborokat.
B.N.: Hogyan hívtok vendégeket, miért ide jöjjenek táborozni? Bódvalenke különlegessége miatt?
P.E.: Igen és akár ökotáboroztatás is tökéletesen létrejöhetne, mert a falut körbeveszi egy védett mocsár – álmaink között szerepel egy ide épített, kalandpark elemekkel felszerelt tanösvény is. Japán hídon kellene átkelni a mocsár egyik részéről a másikra – ez egyrészt izgalmas, másrészt megakadályozná, hogy tönkremenjenek a védett növények. Ezen kívül mindazoknak ajánljuk Bódvalenkét, akik valamilyen okból Észak-Magyarországon akarnak mászkálni. Ez egy gyönyörű térség, Aggtelektől 15 percre vagyunk, itt van Tarna, Krasznahorka vára, a Rákóczi-barlang… rengeteg a látnivaló. Olyan pedig, mint Bódvalenke, nincsen még egy sehol a világon. Több falu és kisváros létezik, ahol próbálkoztak valami hasonlóval – például Mexikóban, Indiában vagy Új-Zélandon – de egyiknél sem műalkotásokról van szó.
Bódvalenke mindenkit szeretettel vár a szeptember 16-án és 17-én az Örökségnapokra: lehet majd freskókat csodálni, lesznek gyerek programok és közös zenélés – az Asszonykórus mellett a ritmusszekció is egyre jobb és Siroki Laciék zenekara is átjön.
Pásztor Eszter elérhetőségei:
+36-30/989-5070
epasztor@enternet.hu
A freskófalu honlapja:
http://www.bodvalenke.eu/hu
Bódis Kriszta és a hétesi program:
http://cseppgyerek.blog.hu/
Siroki László története a Karmák sorozatban: http://karmak.hu/index.php?
option=com_content&view=article&id=17
