A hinta balesetvédelmi okok miatt csak 12 éves korig és kizárólag saját felelősségre használható.
A tavalyi nagy sikerű SzabadTér kiállítás után Gottfried Juli és Farkas Zsófi idén a bánki utcákon található feliratok, táblák, jelzések újraértelmezésére szólítja a pályázókat. A Hallgatói Hálózat szabadegyetemének hívószavai a társadalmi aktivizmus, az önszerveződő mozgalmak és a politikai képzelőerő lesznek, amelyekre a kiállított művek is reflektálnak majd. A szervezőkkel beszélgettem.
D.D.: A Bánkitó Fesztiválon idén helyet kap a Hallgatói Hálózat szabadegyeteme, amely a kiállítás alaphangját adja. Hogyan esett erre a témára a választásotok?
J+Zs: Amikor április környékén először leültünk arról beszélni, hogy mivel készüljünk idén, akkor, mint minden évben azon gondolkodtunk, hogy mik azok a fesztivált meghatározó tartalmak vagy hívószavak, amikhez kapcsolódni tudunk. Tavalyelőtt a kultúrák közti párbeszéd, tavaly a szabadság megélése, az egyéni felelősség volt a témánk, idén pedig a Hallgatói Hálózat volt az, akihez kapcsolódni tudtunk, így a politikai-társadalmi aktivizmus lett a kiállítás vezérgondolata. Minden eddigi kiállítás, projekt valahogyan kapcsolódott Bánk falujához, és ezt idén is igyekeztük szem előtt tartani. Innen kiindulva jött az ötlet, hogy a bánki jelzőtáblákat felhasználva kapcsolódjunk a fesztivál idei tematikájához.
D.D.: Mit vártatok el a pályázóktól?
J+Zs: Alapavetően azt szerettük volna, hogy mivel ezek a jelzőtáblák egyértelmű, állandó gondolatokat közvetítenek, ezekből kiindulva alkossák meg a jelentkezők saját, egyéni jelzőtáblájukat. Ez már önmagában jelenti azt, hogy egyfajta aktivizmust és szubjektivitást vártunk el. Mivel azonban elég tágan értelmezhető hívószavaink voltak, nem volt semmi konkrét koncepciónk. Most, hogy már lezárult a pályázat és láttuk, értékeltük a műveket, elmondhatjuk, hogy nagyon különbözőképpen oldották meg a jelentkezők a feladatot.
D.D: Hogyan lehetett pályázni? Hányan jelentkeztek?
J+Zs: Szinte válogatás nélkül lefotóztuk a bánki jelzőtáblákat, egy archívumot készítettünk és ezekből választhattak a pályázók. Júniusig körülbelül 50 pályázat érkezett be, ami az elmúlt évekhez képest soknak számít. Az elkészült pályamunkákat július 6-ig vártuk és végül az értékelés után 18 pályázó kapott lehetőséget 27 mű kiállítására. Talán azért is jelentkeztek ennyien, mert a korábbi évekhez hasonlóan úgy gondoltuk, hogy lehetőséget adunk azoknak is, akik nem képzett művészek, viszont eredeti ötlettel állnak elő. Idén ez különösképp igaz, hiszen sokan vannak, akik életükben először próbálkoznak ilyesmivel.
D.D.: Milyen pályamű tetszett leginkább nektek?
J+Zs: Sokféleképp közelítették meg a pályázók a témát, de a jópofa, frappáns, gag-re épülő művek tetszettek talán a legjobban. Páran eltalálták azt, hogy az alkotás tartalmas legyen, mégsem erőltetett vagy túlmagyarázott. Azon is izgultunk, hogy érthető lesz-e a felhívás, vagy egyáltalán tetszeni fog-e az embereknek, de amikor az első pályázatok beérkeztek, nagyon örültünk, mert láttuk, hogy a pályázók pontosan úgy értelmezték a témát, ahogyan azt mi eredetileg kigondoltuk.
D.D.: Vannak régi kedvenceitek?
J+Zs: A legelső felhívásra, amely a mesék világán keresztül vezetett el a kultúrák közti párbeszédig, különböző háttérrel rendelkező és nagyon eltérő életkorú pályázók jelentkeztek, különféle minőségű és tartalmú munkákkal. Így nehéz legjobbat választani, mert ugyanúgy kedvencünk lett egy képzős a hívószóra reflektáló, kiváló munkája, mint egy 14 éves cigánylány meséje a hozzá készült fotókkal.
Interjú: Dudás Dóra
