avagy hangulatjelentés a vállaltan harmadik-utas Tekerjatóra fesztiválról, amely éppen harmadik alkalommal került megrendezésre 2011-ben, mikor is ezt a beszámolót írtam.
Egy (nagy) baráti társaságnyi (nagy)város levonul a Tóra, Wichmann kocsmájában nevelkedett kultúr-alkoholisták és a fixi-bicajos futárok ez egyszer napfénynél is megszemlélik egymást. Alternek látszó hippik, zölddé nőtt alterek, jobbfelé kacsintó balosok, balfelé szimatoló jobbosok. Cigánymuzsika és zsidó szervezés, szóval hamisítatlanul, enyhén flaszter szagúan, de nagyon lazán budapesti, és nagyon szorosan magyar. Enyhén spicces belpesti értelmiség dobálja a labdát a hozzájuk képest józan civileknek, a színháztól, zenétől, bulizástól homályos szemű nép őszinte megelégedésére. Napközben stégről ugrálunk, estére meg már mindenki nagyban bólogat.
A Bánkitó Fesztiválon járunk, tekerünk a tóra, mi csak amolyan elpuhult városi módra, Borsosberényből. Addig visz minket biciklistül a vonat, melynek kerekei kellemes dubsteppre döcögnek, mintha a jármű is fesztiválhangulatban tobzódna. Közben nálunk tapasztaltabb utastársainkkal már Bánkra való biciklizés metodikáját taglaljuk, ők egy liter helyben elkészítendő fröccsel készülnek a Borosberényt és Bánkot elválasztó mintegy 8 kilométeres túrára, én nem vagyok ilyen bátor, csak egy ‘Párduc’ energia italt vételezek magamhoz a helyi kisközértben, ezek a serkentők elégséges löketnek bizonyulnak a táv megtételéhez.
Sátorhely-választás és némi padlózat-optimalizáció az első feladat: széna vagy szalma, nem tudom, mondom, városi gyerek vagyok. Ez után már indulhat is a nem túl diszkrét pofavizit, még elég nagy a hőség, és ehhez mérten mindenki csak lézeng, de érződik a levegőben a várakozással teli izgalom. Gyorsan szerezni valami kaját és némi fröccsöt, az árak barátiak, sok más helyhez képest (a Király utcában), a kiváló Harcsa büfé pedig mindig nyitva áll, jéhideg gépi kóla, lángos-hegyek, borzaska is akad, és persze alkoholok széles választéka állja itt a fogyni nem akaró társaságok ostromát.
A tó kellemes, az időjárás is megkegyelmezni látszik nekünk: míg a fél országban zuhog, a Bánkot körülvevő dombok jótékonyan kint tartják a rossz időt. Különben is, ma még a Toi-Toi vécék is szűzek, sőt a vége felé is egész kulturáltak. Zöld fesztivál ez, ebből is látszik.
A hangulat várakozással teli, ahogy cirkálunk a tó körül, mindenki jól arcon bámulja a másikat. Némi fröccs, kevés unikum és Szalóki Ági és a Kishúg zenekar harmadik száma után én már mindenféle úton-módon próbálom tenni a szépet a művésznőnek. Az elején kevés az ember, de végtére is megcsináljuk a bulit a Moszkva téren (!) elhelyezkedő nagyszínpadon. Itt meg kell álljak egy szóra, hogy rávilágítsak arra, hogy ez mennyire és mennyire nem “bungee jumpingos” (by Kiss Tibi) fesztivál: egyáltalán nem az. Kövezzetek meg, de én olyanra már nem is nagyon járok. Én szeretem, ha föl lehet szólni a zenészeknek, szeretek megállni valahol félúton a végzetes elkommerszializálódás (phű), és a végletes elszimatszatyrosodás között, és az efféle nyakatekert igények kiszolgálásában kétségtelenül erős a Bánkitó. Ügyes arányérzékkel lavíroznak az idealizmus és az üzlet,a jó buli és a civil politika határmezsgyéjén .
Estére igen csak forró lesz a tánctalaj, Erik Sumo feat Kiss Erzsis őrület, hatalmas a buli, talán csak az utolsó napi set múlja fölül, olyan nevekkel, mint a The Qualitons, a Cadik Travel Agency, illetve az izraeli Kalbata, akik rendesen föltüzelik a népet, hogy aztán a Monday Sessionös fiúk tegyék föl az ‘igyunk’ szó első betűjére a pontot.
Akit a visszafogottabb, mégis aktív, sőt aktivista pihenés érdekel, az is talál mindig valami nyalánkságot a TASZ-os, vagy éppen a zsidó szervezetek nyújtotta workshopokon és beszélgetéseken. Néhány húzónév, csak ötletszerűen az ellenkultúra és a civil aktivizmus jegyében: Volunticipate and Roma Pride Camp, A Város Mindenkié - rendhagyó osztályfőnöki órák, Egyetemisták civilben, és ami garantáltan kiveri a biztosítékot a szomszédos fesztivál vendégeinél: Zsidó Melegség Fórum, szövegtanulással! A Tó Színpadon eközben Bor és Jazz: Harcsa Veronika és Tóth Evelin feat. Káosz Kapitány, hát ez is megér egy is*entiszteletet. Az M étterem főztje várja itt az éhező tömeget, és hát bennük sem kellett még soha csalódnunk.
Este megnézünk egy originál zsidó szombatköszöntést, kicsit hosszúra nyúlik a Kabbalat Shabbat, de mivel kaját ígérnek a végére, hát várunk, és bízunk benne, hogy késik a Másfél a tó túloldalán. Nem késik. Arra érünk oda, hogy a - főleg - zenétől megrészegült fiatalok kisimult tekintettel, még láthatóan Gaya művésznő és a Másféle muzsika hatása alatt szállingóznak velünk szembe, és azt mesélik egymásnak, meg nekünk, hogy milyen egy kurva jó buli is volt ez, de már jön is a Korai Öröm, mindenki kedvenc Tibijével az élen, akitől feltétlenül ide kívánkozik most egy idézet az önkéntesek kosztjára vonatkozóan. Hogyaszondja: “Hogy mi volt ma? Ma szar volt hagymával... De a hagymát ott hagytam mert randim lesz!”
A TÁP Színház performanszát, a Néprajzi Múzeum mini-tárlatát, illetve a SzabadTér nevű kiállítást van szerencsém még napközben megtekinteni, és mondhatom, csillagos ötös az összes. A TÁP-osoktól megtudom, hogy Natasha, a híres pornó színésznő tulajdonképpen férfi (egy tragikus baleset következtében a testrészei szanaszét hevernek a földön, legalábbis bekötött szemmel tapogatózva ez a határozott benyomásom), a kiállításon láthatunk többek között fűvel benőtt és mindenféle módon kidekorált stégeket, a Néprajzi Múzeum jóvoltából pedig megcsodálhatok egy eredeti SheWee-t is. Tudjátok, amivel a lányok is pisilhetnek állva! :)
Szóval élveztük, bólogattunk, tekertünk, táncoltunk, beszélgettünk, talán csak aludni nem sikerült túl sokat, de végtére is nem lehet mindent! Volt persze néhány negatívum is, idén is történtek lopások, volt program, ami késett, és bizony olyan is, ami elmaradt, de persze nem ez volt a jellemző. A válsághangulat is megérződik az idei fesztiválokon, de a taliándörögdi szellemvároshoz(bocs!) képest a Bánkitó üdítően élettel teli. Ha a szervezők képesek lesznek nyitni még több réteg felé, illetve előteremtik a szükséges pénzt még húzósabb koncert-program összeállításához, akkor minden esély meg lesz rá, hogy idővel kultikus alternaív rendezvénnyé nőjje ki magát a Bánkitó Fesztivál. Reméljük, igaz az idei jelszó, miszerint: Magyarország nem volt, hanem let’s dance.
A Bánkitósok szerint ez rajtunk is múlik, és engem meggyőztek, fusson hát akinek nincs bora, slepedő, slubuty, hurrikán! (by TÁP)
Szöveg: Lukács Bence, kép: Balla Csönge
