Szombaton a Bánkitó Fesztivál keretében egy kerekasztal-beszélgetésnek lehettek szem-, és fültanúi a Polgármesteri Hivatalba látogatók az „ A művészet szerepe az informális oktatásban” címen. Hajdu Zsófi élménybeszámolója az eseményről.
Az esemény legnagyobb értéke a négy meghívott résztvevő, Török Zita, Kállai András, Jákovics Vilmos és Bindics Gábor totális különbözősége volt, mely egészen különleges hangulatot teremtett a hallgatóság számára. Az egész kerekasztal-beszélgetés hamarosan a meghívottak egymás-, és a hallgatóság közötti tapasztalatcseréjévé alakult. A különböző etnikumú, szociális múltú, eltérő körülmények között élő résztvevők eltérő tapasztalatainak, élményeinek megismerése nyomán az egész teremben eluralkodott a szurkoló hangulat, ott lebegett a levegőben az aggódás, a szóban forgó projektek
féltése, és a beszélgetés kölcsönös jókívánságokkal ért végét.
Külön öröm volt mindenkinek, hogy a Máj sukar juma Tanodából gyerekek is érkeztek, hogy
elmondhassák, ők maguk hogyan értékelik a tanoda sikerét az iskola képzési rendszerével
szemben. Talán nem is vagyunk mindannyian tudatában, hogy egy roma gyerek, aki otthon
túlnyomó részben roma szavakat hall, milyen gondokkal szembesül, amikor ugyanazokkal
a módszerekkel tanítják írni, olvasni, ahogy a magyar kisiskolásokat. Az első iskolai évek sikertelensége pedig alapvetően meghatározhatja a roma fiatalok felemelkedését, és későbbi beilleszkedését. A keletkező problémákkal szemben pedig a többségi társadalom a romákat teszi elsősorban felelőssé,ahelyett, hogy magába nézne. A tanodából érkezett gyerekek beszámolói nyomán a beszélgetés túllépett az elméleti fejtegetéseken, és valóban nagyon közel hozta mindenkihez a problémákat, melyekkel szembe kell nézniük a hátrányos helyzetű gyerekeknek és oktatóiknak az iskolában.
Fontos pontja volt az előadásnak annak tisztázása, hogy a művészetet nem szabad holmi úri szeszélyként kezelni, hiszen a rajzolás alapvető eszköze nem csupán a gyerekek lekötésének, de a dolgok megértésének és megértetésének is ott, ahol a hagyományos oktatás nyelvi, és helyesírási akadályokba ütközik. Reméljük ez a felfogás előbb utóbb evidenciává válik, és egyre több teret fog kapni a tanintézményekben a rajzolás, kézműveskedés és a közös alkotás. Addig is beérjük annyival, ha legalább a meglevő, speciálisnak számító intézmények munkája zavartalanul folytatódhat.
