A magyar könnyűzenei fesztiválok és művészet kapcsolatáról nemrégiben a Magyar Narancs egyik cikke (XXIII. évf. 24. szám) is foglalkozott: a nagyobb rendezvények közül a legnagyobbon, a Sziget Fesztiválon futhatunk bele leginkább színházi előadásokba, táncosokba, kiállító terekbe, installációkba – például a Fidelio Octopus Összművészeti Helyszínen, a Múzeumi Negyedben, a Nagy Utcaszínháznál vagy a KultúrZónában. A többi eseményen vagy kísérő program, vagy elhanyagolható a művészeti jelenlét. Nem egyértelmű kivétel a dádpusztai O.Z.O.R.A., ami alapvetően egy goa, ambient és pszichedelikus trance zenét kultiváló fesztivál, de a helyszín vizualitása, a magyar és külföldi művészek segítségével megvalósított optikai tuning, a hatalmas díszítő elemek jelenléte szintén kiemelten fontos. Urfi Péter cikke végén viszont ott vagyunk mi is, a Bánkitó Fesztivál: „A tömegfesztiválok kommercializálódásával és kultúrátlanításával párhuzamosan a bánkihoz hasonló, a közösséget, a művészeteket és a zenei alternativitást zászlajukra tűző kisebb rendezvények nyomulhatnak a remélhetőleg tovább táguló piaci rés felé.” Ezen vagyunk.

 

 

 

Ha megnézzük a kortárs művészeti irányzatokat, azt gondolhatjuk, hála az égnek. Ha ilyen gazdag, sokféle, szerteágazó, gondolkodó, gyorsan reagáló ez a mi művészetünk (bármi is legyen ez az oldal ezreken szétcincált fogalom), az jó dolog. Rengeteg irányban lehet tehát elindulni – a Bánkitó Fesztivál pályázat útján hirdetett kiállítása, a SzabadTér az új típusú köztéri művészet elképzelésén alapul. Ez pedig egy fesztivál gyanús irányzat: négy alapvető jellemzője mind ideálissá teszi arra, hogy egy nemzetközi, kreatív, pörgős, szabad, feldobott – vagyis fesztivál-környezetben jelenjen meg. Olyan munkákról van szó, melyek ideiglenesen kötődnek egy köztérhez, helyspecifikusak, jellemzően igénylik a befogadó aktivitását, társadalmi kérdésekre reflektálnak és műfajilag kötetlenek.

Az alapvetően profit-orientált nagyobb zenei fesztiválok értelemszerűen elő sorban a fellépőkkel csábítják a potenciális jegyvásárlókat – egy ilyen kiállítással viszont mindenki jól jár. A kis fesztivál azért, mert mást nyújt, a nagy fesztivál pedig azért, mert elmondhatja, hogy a művészettel is törődik. Az alkotók eljuttathatják munkáikat az emberekhez, az emberek pedig elgondolkodnának egy kicsit a világ dolgairól. A lebonyolításhoz nincsen

szükség százezrekre és az sem elhanyagolható faktor, hogy a művészetekre fogékony közeg aktív részét képezik a fesztiváljáró fiatalok: idén szeptembertől például a legtöbb gólya (1638) az ELTE Bölcsészettudományi Karán kezd majd.

 

 

Gottfried Juli és Perczel Juli szervezésében a bánki tóparton figyelő SzabadTér kültéri kiállítás nyílt pályázat útján jött létre, vagyis szabadon lehetett jelentkezni. A fesztivál tematikáját követve az egyéni felelősség és a szabadság fogalmát körüljáró alkotások célja az egyszeri fesztiválozót sajátos, napközben lézengő állapotából felrázni egy kicsit. Azokat a középiskolás, csillagokat nézegetős nagy kérdéseket, mint például hogy mit jelent számunkra a szabadság fogalma, nem szoktuk később újrakérdezni magunktól – és miért is tennénk. Aki foglalkozását tekintve nem filozófus, nem elmélkedik saját és mások szabadságáról otthon a falat bámulva (sőt, valószínűleg még a filozófusok sem). A SzabadTér alkotásai viszont a jelenlétükkel beszélnek közös problémákról. A harminc beérkezett pályaműből nyolcat választottak ki a szervezők, figyelve a költséghatékonyságot, az interaktivitást, a probléma-centrikusságot és a helyspecifikus megoldást. Lehet persze mondani, hogy aki fesztiválra megy, az gondolkodni szeretne utoljára – de semmiképp sem árt, ha a lehetőség direkt adott.

 

 Balla Csönge képe

 

 

A fesztivál-hangulat és a művészetek keveredésének egyik talán legnagyszabásúbb példája az egészen 1986-ig visszavezethető Burning Man. A nevadai Black Rock sivatagban megrendezett eseményen tavaly több, mint 51.400-an (!) vettek részt. A beszámolók általában úgy kezdődnek, hogy ó, a Burning Manről nem lehet csak úgy mesélni, ott kell lenni. A hivatalos honlap szerint a feszt egy város a sivatagban,

többek között a művészetnek ajánlva, ahol innovatív szobrokat, installációkat, adott témák köré épült falvakat, performanszokat, műalkotásnak beillő járműveket és jelmezeket láthatunk. Felfedezés, alkotás, önmegvalósítás, közösségi élmény, túlélés, agyeldobás: nincsenek szabályok arra nézve, hogy ki hogyan fejezze ki magát, ésszerű tiltások mellett persze. Néhány szabály sok mindent elárul: a maximum sebesség 8 km/h, nem lehet rácskerítést építeni, a „mutáns járműveknek ”biztonságosnak kell lenniük és kutyák nem mehetnek a Burning Manre.

 

 

 

A publicarta.hu blogot mindenképpen érdemes itthon figyelni: a szerzők mindent összegyűjtenek, ami a tágabban értelmezett köztéri művészettel kapcsolatos. Olyan tagek tartoznak ide, mint a tájépítészet, a monumentális szobrászat, a land art vagy a flash mob. Csupa figyelemfelkeltő irányzat. Most a Bánkitó Fesztiválon egy olyan kiállítás jön létre, ami miatt ha már egy valaki is elgondolkodik azon, hogy mennyi

szerepet vállal problémás társadalmi kérdésekben és mennyire foglalkoztatja mások szabadsága – már mindent megért a projekt. Szerintünk az, akinek dolga van, szexi. Még több művészetet a fesztiválokra.

 

szöveg: Dudás Dóra