Szöveg: Czifrik Balázs, Gábor Móni
Fotó: Horváth Győző

A Romaversitas Alapítvány hallgatóit az idei szemeszter utolsó találkozóján kerestük meg. Éppen a Közgazdasági Politechnikum menzáján vacsoráztak. Gondoltunk arra, hogy szép, kerek cikkecskét készítünk, de aztán a sorsokat hallva, úgy döntöttünk, eltekintünk a narrációtól. Három dolgot kérdeztünk: hogyan találkoztak a Romaversitas Programmal, illetve hogyan élik meg és milyen konfliktusok forrása a cigányságuk.

A Romaversitas Alapítvány immáron 13. éve foglalkozik egyetemista és főiskolás roma hallgatók támogatásával. Nem csak ösztöndíjat és szolgáltatások sorát biztosítja, hanem igyekszik teret adni a pezsgő közösségi életnek is. A hagyományos értelemben vett lemorzsolódás rendkívül alacsony (átlagban évente egy olyan diák van, aki egyéb okok miatt hagyja el a Romaversitast; és a diplomáját a szervezet nélkül szerzi meg); az elmúlt években  számos volt Romaversitasos diák tűnt fel különböző cégek élén, a mozivásznakon, hazai és európai színpadokon és kiállítótermekben vagy a politikai különböző területein.

Nagy Zoltán, Budapest, BME mechatronikai mérnök hallgató

Átmentem a szóbeli és felvételi meghallgatáson, és mivel alacsony a műszaki pályán lévők száma, így föl is vettek a Romaversitas programba. A program a szemináriumok miatt tágítja a látókörömet, tágul a baráti köröm, és az anyagi támogatás sem megvetendő. Budapesti lakosként olyan területen élek, ahol viszonylag alacsony a romák aránya, és nekem az nagy segítség, hogy tudok beszélni roma egyetemistákkal.

Jelenleg egy német vonatkozású optikai projektben dolgozom, és nyáron pedig egy magyar optikai cégnél fogok elhelyezkedni. Szeretném a doktori címet is megszerezni, és az űrkutatás területén az optikai problémák érdekelnek. Itt mindig is szükség lesz innovatív megoldásokra.

A romalét az életemben többszörös problémaként jelenik meg. Édesapám nem cigány, édesanyám cigány. Van, aki fölismeri, van, aki nem. Én azt mondom, ember vagyok, és a cigányidentitásom egy plusz, de nem jelenti azt, hogy különösebben büszke lennék rá, ugyanis ez születésemből adódik. Az identitás kérdése számomra összetett: egyetemistának, férfinak, magyarnak, hogyha fesztiválozom, akkor fesztiválozónak tartom magam. A cigányság mindezzel egy szinten van, nem emelkedik ki, nincs rajta különösebb hangsúly, akármennyire is ezt sugallja ma a közhangulat.

Hege Adrienn, Zala, ELTE TÓFK tanítónak hallgat

Másodévesként jelentkeztem a programra. Nekem abban segít legtöbbet az alapítvány, hogy elmehetek nyelvtanfolyamra. Ezt én magamtól nem tehetném meg, mert nagyon drága. Az is nagyon fontos, hogy tapasztalatot szerezhetünk, és egymástól tanulhatunk. Ami a fő motivációt adta, hogy romveres legyek, hogy úgy gondolom, így sokkal több esélyem lesz érvényesülni, sokkal többet tudok meg a világról, és megismerhetek más roma értelmiségieket is.

Én tanítóként szeretnék dolgozni, de nem szeretnék Zalába visszamenni. Sokkal hátrányosabb az a régió. Nekem anyukám cigány, apukám nem és kilenc testvérem van. Zalában, ha valaki ismeri a családot, akkor tudja, hogy cigány vagyok, de ha egyedül sétálok, vagy Pesten, kapásból senki meg nem mondja, hogy cigány vagyok. Ez kinek szerencse, kinek nem, ezt én nem tudom. Persze ha ismerkedem, nem ezzel kezdem, hogy Hello, I’m gipsy.



 

Aki megismer és szeret, az nem foglalkozik azzal, hogy cigány vagyok. Nem gondolja azt, hogy jaj, el kéne tenni a táskámat, mert ez a lány cigány. Mindenki ember. Születhettem volna kínainak vagy magyarnak. Egyébként azzal, hogy nem látni rajtam, hogy cigány vagyok, több szempontot tudok megvizsgálni egyszerre. Beülök egy közösségbe, és hallgatom, hogy mit mondanak a cigányokról. Végighallgatom azokat az embereket, akik kőkeményen osztják a cigányságot, de ugyanezt megteszem cigányközösségben is. Az így szerzett tapasztalatokat, hogy kihez, hogyan kell szólni és milyen érvek mentén, azt a későbbiekben fel szeretném használni, mondjuk a tanításban.

Tóth Mánuel, Budapest, Corvinus Egyetem, Közgazdasági Kar hallgatója

Anyukám nógatására történt, hogy csatlakoztam a programhoz. Anyukám elsősorban a program kulturális vonatkozását tartotta fontosnak. Azt mondta, ez nem csak egy ösztöndíj, hanem annál sokkal több.

Nálam a romaság megélése sohasem volt kérdés. Nagyapám zenész, még egész öregkorában is hegedült. Igazából nálunk ez az egész családra kiterjed. Még azokra is, akiken nem látszik nagyon. A nővérem például szőke, de vannak olyan unokatestvéreim, akik holland apukától születtek, szőkék és kékszeműek, és ők is azt mondják, hogy cigányok vagyunk. Nálunk ez az értékrend épült föl, és én mindig is ebből merítettem.
 

Amikor azonban bekerültem a romaversitas programba, akkor láttam, hogy a cigányságot nagyon máshogy is meg lehet élni, nagyon mást jelent a cigányság más életkörülmények közt. Azt is fontos látni, hogy a cigánykultúra ugyanúgy differenciált, mint a magyarságban a székely vagy palóc. Ez az, ami nekem nagyon sokat adott, és nagyon sokat tudok ebből beépíteni a saját gondolkodásomba.

Sorozatunk hamrosan újabb hallgatók bemutatkozásával folytatódik.