Bánkitó siserehadosztálya

The 3-days-long summer camp titled “The Dream State” was organized by the volunteers of Marom Budapest and the HCLU Roma Program in the frames of the Bánkitó Festival on the third weekend of July 2012. The camp had 25 participants – both Roma and non-Roma – between the age of 12 and 17 arriving from the poorest regions of Hungary. The whole planning and implementation process was done by young Roma and non-Roma volunteers: university students, civil activists, active citizens under the age of 25. The main goal of the summer camp was to disseminate basic citizenship skills and knowledge to the participating children while also providing them a great experience of taking part at a cultural festival, meeting open-minded and interesting young people and last but not least having a real vacation by a beautiful lake.

In the Summer Camp besides the many activities, we had time to fulfill the program of Democracy Workshop as well. As initially planned we needed to form two separate groups regarding the age-difference, in order to successfully accomplish the goals of our civic education. The goal of the workshop was to reach common findings and discretions through interactive group work, where the learned lesson remains not just a distant theoretical knowledge but becomes practical skill and embedded attitude.

The initial situation for both groups was to imagine a world after a natural catastrophe which destroys everything except their small village, but nothing is left which means they have to re-build their own community. Through questions and answers the moderator helped the kids to go through the process, starting from understanding the importance of the community (versus living alone), the difficulty of public decision making, the phenomenon of the state, democracy and dictatorship, political power and political system.

With the first group (under the age of 14) the second task was to illustrate the new world they have created in the first session, with many different tools, which they pretty much enjoyed. With the second group (above the age of 14) they established their own Parliament where they formed two fractions and had to discuss two issues. The first one was death penalty: one fraction had to argue against it, while the other group was pro-death penalty. The second issue was the dilemma of how to spend the community’s certain amount of money: to build a factory or to help the poorest families in the village. After the speeches of the keynoters there was room to discuss the issues, ask questions, modify the way of arguing and finally the mini-Parliament had to make a decision, naturally by voting.

Despite the natural restraint of capturing the whole idea of the state, we even managed to discuss the principle of sovereignty and representation and the system of checks and balances.

Another important and very well received program was the workshop of the Amnesty International Hungary. The workshop aimed to strengthen the children in being aware of the representation and the protection of their legal and human rights and also know their responsibilities. It provided an excellent opportunity for the kids to learn about human rights and to be able to look at certain issues from the human rights perspective. The workshop
also introduced concepts like hate-speech, death penalty, the right to life, the equality of rights etc. The leaders used interactive tools, situation games and opened discussions about the main themes.

Many other programs were squeezed into the very short time such as the arts and crafts workshop of “NoHa”, the music workshops in the evenings with the “Dorco Band” from Tomor, Borsod County and the interactive games of the “Mosolygó Kórház Foundation”.

The afternoons were filled with fun: playing and swimming at the beach or visiting different programs of the festival. On Saturday night the kids were invited to the concert of the Dorco Band in the festival where they created an amazing atmosphere by presenting their excellent dancing and singing skills.

All the camp counselors and workshop leaders reported that the children were very much eager to learn but were also having the time of their lives in Bánk. The feedbacks from the children were very good as well. Most of them have never been on a real holiday before where they could enjoy themselves in a warm and open environment surrounded by people caring for and being interested in getting to know them.

The project couldn’t have been implemented without the generous support of the British Embassy.

Kifordítom-befordítom–szemiotika

A Privát jelzőtáblák kiállítás megnyitójának szövege, elhangzott: 2012. július 20., Bánkitó Fesztivál

K. Horváth Zsolt

Privát? Jelzőtáblák? Nem oximoron ez?

 

A kiállításon egyebek mellett stilizált vasúti és közúti jelzőtáblákat, útjelző-táblákat, „vigyázz, nagyfeszültség” feliratot, postaládát láthatunk, melyek alapesetben, vagyis stilizálás nélkül, egy nemzetközi jelrendszer közismert részei. A jelrendszer lényege, hogy bárhol érthető, s bár nincs nyelve, ennek ellenére minden nyelvre könnyűszerrel lefordítható. Mint minden közlési rend, ez a jelrendszer is a kommunikáció része, ám annak egy sajátos dimenzióját képviseli, amennyiben lényege, hogy a megnyilatkozás mindig denotatív jellegű. Ez annyit tesz, hogy a jel és a jelentés között közvetlen megfelelés van, másképpen fogalmazva az ilyen állításnak nincs konnotatív, hozzárendelt vonatkozása, értelme, mint ahogyan nincs kontextusa sem; mindig egyetlen jelentése van. A kör alakú, piros alapon fehér vízszintes jelzőtábla egységesen azt jelenti: „behajtani tilos!” Még a legvérmesebb bölcsész sem hivatkozhat arra egy ilyen tábla elvétése esetén a fellépő rendőri közegnek, hogy „aranyos, biztos úr, de ha megvizsgáljuk a kommunikatív aktus kontextusát, akkor…”. Nem, a jelentés, az elvétés és a büntetés biztos, s minden körülmények között teljesül.

            E jelrendszer működése természetesen megegyezésen alapul, Közúti Rendeletek Egységes Szabályozásának, közismertebben KRESZ-nek nevezzük, s a bevezetésére az 1890-es években történetek az első kísérletek Magyarországon. 1909-től az ún. párizsi egyezmény szabályozza nemzetközi szinten e jelrendszert, mely akkoriban lényegesen egyszerűbb volt, mint a mai: mindösszesen négy jelzőtáblát találtak ki, a bukkanót, a kanyart, a vasúti átjárót és a kereszteződést kezdték el e sajátos jelrendszerrel előjelezni. Fentebb magabiztosan állítottuk, hogy a közúti jelzések, vagy a később elterjedő ún. piktogrammok esetében megvalósul az „egyetlen jelentés” ritka, bár sokak által vágyott esete, ám ha firtatni kezdjük azt, hogy kik is értik egyértelműen e jelrendszert, rögtön kap egy vajszínű árnyalatot megállapításunk. Mivel e jelek dekódolása, mindennapi értelmezése nem örökölt, hanem tanult folyamat, élhetünk a gyanúperrel, hogy a gyermek is szocializációja során tanulja meg, hogy például a zebra-jelzés nem az állatra, hanem a gyalogátkelőhelyre vonatkozik. Vagyis elsősorban a felnőtt-társadalom érti, s használja. Kezdetben egy gyermeknek gondot okozhat mindez, hisz ez a – felnőttek számára evidens – kommunikáció számára korántsem egyértelmű, sőt többnyire rejtelmes és érthetetlen. Előzetes tudás nélkül nehéz lenne belátni, hogy a kör alakú, piros alapon fehér vízszintes jelzőtábla ellentmondás nélkül azt és csak azt jelenti: „behajtani tilos!” Nem más ez, mint absztrakt leegyszerűsítés, mely bizonyos esetekben (emelkedő, kanyar) formailag, alakilag sematikusan utánozni próbálja a leképezni óhajtott valóságot, bizonyos esetekben viszont nem találunk ilyen mimetikus összefüggést sem.

          

  Ez az absztrakciós mozzanat az, mely a gyermekek számára korántsem egyértelmű, s mely sajátos olvasatokat eredményezhet. A gyermekpszichológiai kutatásai során Mérei Ferenc és Binét Ágnes arra a következtetésre jutott, hogy a gyermek az előzetes ismeret hiányát fantáziával, elméletképzéssel helyettesíti, így pótolja tulajdonképpen a számára hiányzó, merthogy a korai tapasztalatvilágban nem létező „jelentést”. A gyermek tehát nem „hallgat”, nem „nem ismeri” a jelentést, hanem az ismertet alkalmazza az ismeretlenre; ez a gyermeki elméletképzés lényege. Ez persze nemcsak táblákra vonatkoztatható, de feliratokra (mint Szabó Lőrincnél: órás/óriás), felhőkre, foltokra, festéknyomokra és tintapacákra is, vagyis első látásra értelmezhetetlen, összefüggéstelen jeltömegre, melyet a fantázia népesít, telepít be jelentésekkel. Utóbbi már nem csak a gyermeki tapasztalat jellemzője, hisz a lélektanból jól ismert Rorschach-teszt épp ilyen tintapacákból óhajtja feltárni az adott személy személyiségstruktúráját. A Rorschach-táblák alapján épp azt vizsgálja a pszichológus, hogy milyen összefüggést „lát bele” az illető az amúgy összefüggéstelennek tetsző pacákba, foltokba, másképpen fogalmazva arra a fantáziára, értelemadó erőre kíváncsi, mely személyiségünkről árulkodik. A legismertebb talán az az amúgy befejezetlen Rorschach-tábla volt, melyet Kozmutza Flóra vett fel József Attilával; a költő az átlagosnak tekinthető 15 helyett 181 (!) választ adott. Ez a teljesítmény elképesztően gazdag képzelőerőről tesz tanúbizonyságot, s nem véletlen, hogy az irodalomtörténészek vizsgálják, elemzik annak összefüggéseit, hogy a Rorschach-táblák nyomán megfogalmazott képek, hogyan épülnek be József Attila poétikájába, szövegvilágába.

            A kiállítás képei számomra erről a képzelőerőről vallanak. Azt a fantáziamunkát tárják fel, amellyel konvencionális jeleket vizuális eszközökkel és poétikai alakzatokkal fel lehet stilizálni, s az átlényegítés révén ki lehet sajátítani őket. A kisajátítás művészetének eme gesztusa épp azt a szemiotikai evidenciát töri fel, melyet korábban abban a kijelentésben ismertünk fel, hogy a táblák esetében: van egyetlen jelentés. A jelzőtábla jelentésének ilyen „privatizációja” azonban arra mutat rá, hogy a befogadás, az értelmezés és a kiegészítés saját útjai révén ezek a táblák messze nem evidensek. A 10 tonnás korlátozást mutató tábla tíz darab egymás mellé helyezett ’t’ betűvé alakult. A vasúti átjáró ’Á’-jából a tilos kiegészítéssel „Tilos az Á” lett, mely a Micimackótól a Mikszáth térig több jelentést is hordozhat. A „behajtani tilos”-ból: lepkeháló, majd szörnyszem és céltábla válik. A vasúti kereszteződést előjelző tábla terhességi tesztté alakul át. A kötelező haladási irányt mutató, ám kettétört nyíl kidőlt fenyőfává módosul. Ugyanígy egy olyan, egyértelműnek tűnő figyelmeztető felirat, mint a „lépcső csúszik” olyképpen értelmeződik, hogy maga a lépcső az, mely a csúszdán lecsúszik. A „tilos művészet” jegyében a közlekedési tiltótáblákból viselkedési normarendszert faragó sorozat szerint többek között „tilos”: egyedül lenni, párban lenni, búvárkodni, szent tehénné válni, vízbe pisilni, vécére ülni, misszionárius pózban szeretkezni, szemüveget viselni, valamint tilos „tilos” táblákkal felvonulni. Magritte közismert és sokat elemzett, Ez nem pipa című képének paradoxonja „egyenesedik ki” azon a képen, mely a tiltás jegyében inkább „dohányozni tilos” jellé alakul. Ezzel akaratlanul is feloldja a Magritte által létesített látszólagos ellentmondást a kép és a szöveg között.

            A beküldött pályázatok legnagyobb erénye tehát az – a szó legnemesebb értelmében vett – álnaivitás, mellyel rákérdeznek egy-egy evidens jelentésre, kifordítják-befordítják, kizökkentik az egyetlen jelentés érvényesülését, iróniával oldják fel a „tilos” szó humortalan merevségét. A kreatív félreolvasások, ironikus kiegészítések, vagy a jelzőtábla-kódrendszer más kontextusra való kiterjesztésével a jelentés-áthelyezés gesztusa voltaképpen a Rorschach-teszt kapcsán már emlegetett belelátás, az értelemképzés képességéről szól, így az ötletek szinte végtelennek tűnő ragozása, fabrikálása nem más, mint a képzelőerő diadala. A privát jelzőtábla tehát nem oximoron, hanem a szabályokra, normákra épülő társadalmi valóság rideg merevségének sajátos, ironikus domesztikálása.

 

***

 A fotókat készítette Szilágyi Sára.

A Kisüzemben találkoztam Andorral, a Plastic Heaven DJ-jével, aki nem túl messziről a Sirályból érkezett, Sebő Feri Multiple Orgasm workshopjának első napjáról.

K.A.: Ezek szerint nem csak a Plastic Heaven színeiben fogsz majd előfordulni a Bánkitó fesztiválon?

T.A.: Úgy tűnik nem, de mivel mind a darab, mind a koncert egy napon lesz majd (szombaton), logisztikailag összeegyeztetni sem lesz triviális, de megoldjuk. A darab este hétkor kezdődik, a koncertünk pedig éjfélkor.

K.A.: Több új számmal veszitek a fesztiválszezont, amiket a Soundon már fel is avattok, éles váltást várhatunk, vagy töretlen ívet?

T.A.: Az utóbbi időben kevés új számot csináltunk, az elmúlt egy hónapban pedig kb. ötöt, amit a Soundon ki is próbáltunk. Éles váltás nincs, deep house és finom techno van meg egy-két lassabb tempójú poposabb szám, ahogy eddig. Jó érezni viszont, hogy még mindig jobbak az új számok, mint a régiek, és töretlen a fejlődés, és folyamatosan alakul a zene és a hangzás. Persze az is előfordul, hogy a régi számok kicsit máshogy szólnak, és más hangulatúak, minél régebbiek annál inkább, de alapvetően már két-három éve ugyanaz a koncepció, csak ahogy változik a zenei környezet és ahogy mi fejlődünk, úgy változik a zenénk is.

Amikor elérsz egy csúcspontot akkor azt érzed, hogy ha most csinálsz egy új zenét, akkor az gyengébb lesz, mint az előző, vagy legjobb esetben ugyanolyan, és akkor már nagyon nehéz felfelé haladni az adott stílusban, valószínűleg a megszokás miatt. De nálunk még nem ez van, bár 2008-ban alakult az együttes, azért még nincs kihajtva belőle minden potenciál.

K.A.: És marad valami különlegesség Bánkra?

T.A.: A Soundos szettünk negyvenöt perc volt, Bánkon pedig másfél óránk lesz, ezért a Soundon elsősorban houseosabb technósabb dolgokat játszottunk, míg Bánkon nem csak ilyesmi lesz, több régebbi vagy egyedibb vagy dallamosabb szám is előkerül. Emellett épp most próbálunk össze egy új Nick Cave feldolgozást is.

K.A.: Héhéjj, akartam is kérdezni, hogy a Plastic Heavennel is ennyire rá vagy pörögve Nick Cave-re?

T.A.: Relatív, azért szerintem egy időre ez az egy feldolgozás elég lesz, de tény, hogy a fiatalkorom egyik kedvenc zenéje volt, a másik talán a Velvet Underground – tőlük is játszunk egy feldolgozást koncerteken, a Femme Fatal-t, de ma már jóval kevesebb ilyen zenét hallgatok, inkább csak ha eszembe jut egy szám, vagy valaki posztolja Facebookon. A feldolgozott szám egy jó oldschool Nick Cave and the Bad Seeds, nyolcvannégyes, Sunday’s Slave a Tender Play lemezen, Mira, az énekesnőnk tök  jól és egyénien felénekelte a stúdióban, mi pedig áthangszereltük downtempo elektronikává. Na és ennek a koncert premierje Bánkon lesz, ha minden jól megy.

K.A.: A Bánkitó közönsége ezek szerint közelebb áll hozzátok, mint a Sound?

T.A.: Bizonyos értelemben nyilván inkább közegünk a Bánk, főleg személyesen. Zeneileg a Soundon kellemes csalódás ért minket, mert arra számítottunk, hogy aki pl. igazi houseos vagy technós, annak ez egy picit lágy és popos lesz, de nagyon jól éreztük magunkat és úgy láttuk a közönség is. Aki más elektronikus zenét hallgat, annak is egy kicsit furcsa lesz, aki meg a hetedik kerületi romkocsmákból jön, annak végképp meglepő lesz, de talán ez a beskatulyázhatatlanság teszi a dolgot érdekessé.

Az interjút készítette: Kőhalmi Anett

Á. D.: Tavaly voltunk először a fesztiválon, és mikor véget ért, biztosak voltunk benne, hogy a következő Bánkitó fesztiválon is ott kell lennünk. Szeretjük ezt a fesztivált, mert itt a közösségi és civil szervezeti programokon legalább akkora hangsúly van, mint a koncerteken, és a résztvevők nem riadnak vissza még a kényesebb társadalmi problémák megvitatásától sem. Az Amnesty International egyik nagyon fontos tevékenysége, hogy elgondolkodtató, interaktív módon hívja fel a figyelmet olyan emberi jogi problémákra, amelyek itt és most történnek a tágabb környezetünkben, csak nem biztos, hogy észrevesszük őket. Bánkon a hozzánk látogató érdeklődők azt is megtudhatják, hogyan kapcsolódhatnak be munkánkba és segíthetnek – akár napi egy-két perccel – azoknak, akik nem tudják hallatni a hangjukat, akiket megakadályoznak abban, hogy alapvető jogaikért kiálljanak.

Á.D.: Egyesületi formában, nyitottan működünk, így magánszemélyként bárki tagunk lehet, így aktívabban bekapcsolódhat és bele is szólhat a szervezet magyarországi munkájába. A fesztiválon a standunknál nagyon egyszerűen tagunkká válhat bárki. A tagság mellett támogatni leginkább idővel és önkéntességgel tudtok minket, nagyon sok különböző módon : http://www.amnesty.hu/csatlakozz-hozzank

D.F.: Iskolásoknak is szerveztek programokat a fesztiválon. Hogyan kell ezt pontosan elképzelni?

Á.D.: Emberi jogi workshop középiskolásoknak. Jogi blabla helyett hétköznapi nyelvet használva igyekszünk közelebb hozni hétköznapi emberek élettörténeteit; olyan helyzeteket szeretnénk megmutatni, amelyek egy-egy emberi jog hiányáról vagy az érvényesüléséért való küzdelemről szólnak. Magyarországról, Európából, a világból.

D.F.: Csapatban is lehet őket játszani?

Á.D.: A Dixitet ideális esetben 4-6 játékos játssza. Mivel a játék az egyéni asszociációkra épít, akkor a legizgalmasabb, ha mindenki egyénileg vesz részt benne. Persze párok, házastársak és nagyon-nagyon jó barátok alkothatnak egy csapatot is, hiszen asszociációs mezőik közismerten fedik egymást... :-)

D.F. Milyen programokat szeretnétek meglátogatni szabadidőtökben a fesztivál ideje alatt?

Á.O.: Hú, sötétedéskor bezár a sátrunk, és onnantól jöhetnek a koncertek! Nap közben valamelyikünknek talán sikerül majd elcsípni egy-egy előadást vagy beszélgetést, de a legjobb lenne, ha ekkor ki se tudnánk mozdulni a sátorból a fesztiválozók ostroma miatt!

A hinta balesetvédelmi okok miatt csak 12 éves korig és kizárólag saját felelősségre használható.

A tavalyi nagy sikerű SzabadTér kiállítás után Gottfried Juli és Farkas Zsófi idén a bánki utcákon található feliratok, táblák, jelzések újraértelmezésére szólítja a pályázókat. A Hallgatói Hálózat szabadegyetemének hívószavai a társadalmi aktivizmus, az önszerveződő mozgalmak és a politikai képzelőerő lesznek, amelyekre a kiállított művek is reflektálnak majd. A szervezőkkel beszélgettem.

 

D.D.: A Bánkitó Fesztiválon idén helyet kap a Hallgatói Hálózat szabadegyeteme, amely a kiállítás alaphangját adja. Hogyan esett erre a témára a választásotok?

J+Zs: Amikor április környékén először leültünk arról beszélni, hogy mivel készüljünk idén, akkor, mint minden évben azon gondolkodtunk, hogy mik azok a fesztivált meghatározó tartalmak vagy hívószavak, amikhez kapcsolódni tudunk. Tavalyelőtt a kultúrák közti párbeszéd, tavaly a szabadság megélése, az egyéni felelősség volt a témánk, idén pedig a Hallgatói Hálózat volt az, akihez kapcsolódni tudtunk, így a politikai-társadalmi aktivizmus lett a kiállítás vezérgondolata. Minden eddigi kiállítás, projekt valahogyan kapcsolódott Bánk falujához, és ezt idén is igyekeztük szem előtt tartani. Innen kiindulva jött az ötlet, hogy a bánki jelzőtáblákat felhasználva kapcsolódjunk a fesztivál idei tematikájához.

D.D.: Mit vártatok el a pályázóktól?

J+Zs: Alapavetően azt szerettük volna, hogy mivel ezek a jelzőtáblák egyértelmű, állandó gondolatokat közvetítenek, ezekből kiindulva alkossák meg a jelentkezők saját, egyéni jelzőtáblájukat. Ez már önmagában jelenti azt, hogy egyfajta aktivizmust és szubjektivitást vártunk el. Mivel azonban elég tágan értelmezhető hívószavaink voltak, nem volt semmi konkrét koncepciónk. Most, hogy már lezárult a pályázat és láttuk, értékeltük a műveket, elmondhatjuk, hogy nagyon különbözőképpen oldották meg a jelentkezők a feladatot.

D.D: Hogyan lehetett pályázni? Hányan jelentkeztek?

J+Zs: Szinte válogatás nélkül lefotóztuk a bánki jelzőtáblákat, egy archívumot készítettünk és ezekből választhattak a pályázók. Júniusig körülbelül 50 pályázat érkezett be, ami az elmúlt évekhez képest soknak számít. Az elkészült pályamunkákat július 6-ig vártuk és végül az értékelés után 18 pályázó kapott lehetőséget 27 mű kiállítására. Talán azért is jelentkeztek ennyien, mert a korábbi évekhez hasonlóan úgy gondoltuk, hogy lehetőséget adunk azoknak is, akik nem képzett művészek, viszont eredeti ötlettel állnak elő. Idén ez különösképp igaz, hiszen sokan vannak, akik életükben először próbálkoznak ilyesmivel.

D.D.: Milyen pályamű tetszett leginkább nektek?

J+Zs: Sokféleképp közelítették meg a pályázók a témát, de a jópofa, frappáns, gag-re épülő művek tetszettek talán a legjobban. Páran eltalálták azt, hogy az alkotás tartalmas legyen, mégsem erőltetett vagy túlmagyarázott. Azon is izgultunk, hogy érthető lesz-e a felhívás, vagy egyáltalán tetszeni fog-e az embereknek, de amikor az első pályázatok beérkeztek, nagyon örültünk, mert láttuk, hogy a pályázók pontosan úgy értelmezték a témát, ahogyan azt mi eredetileg kigondoltuk.

D.D.: Vannak régi kedvenceitek?

J+Zs: A legelső felhívásra, amely a mesék világán keresztül vezetett el a kultúrák közti párbeszédig, különböző háttérrel rendelkező és nagyon eltérő életkorú pályázók jelentkeztek, különféle minőségű és tartalmú munkákkal. Így nehéz legjobbat választani, mert ugyanúgy kedvencünk lett egy képzős  a hívószóra reflektáló, kiváló munkája, mint egy 14 éves cigánylány meséje a hozzá készült fotókkal.

Interjú: Dudás Dóra

 

 

 

 

Akinek véleménye van, az szexi.

 A Bánkitó Fesztivál tavalyi szlogenje idén is érvényes: programok, beszélgetések tömkelege és nem utolsó sorban a Hallgatói Hálózat szabadegyeteme zavarja meg a befőttesüvegben békésen úszkáló agyunkat. A HaHa szervezésében a “politikai képzelet” fogalmára épülő előadások és workshopok várják azokat, akik szeretnének többet tudni a civil mozgalom lehetőségeiről. Pétercsák Réka interjúja Horváth Bencével, a Hallgatói Hálózat egyik szervezőjével. 

A szabadegyetem részletes programját itt olvashatjátok: http://tekerjatora.hu/hu/programok/761

P.R.: Milyen programokra számíthatnak az érdeklődők Bánkon?

H. B.:Szabadegyetemünk nappali része elsősorban közös beszélgetésekből áll majd, meghívott előadóink vezetésével, a hagyományosan merev frontális módszerrel szakítunk, ehelyett egy közösségi eseményt teremtve.. Olyan témákat szeretnénk körbejárni, mint hogy min is múlik, hogy mit tudunk egyáltalán elgondolni a valóságról, a társadalomról, önmagunk szerepéről mindebben. Egy sok szempontból provokatívnak is szánt ásatás lenne ez a három nap, melynek végére kicsit talán jobban megértenénk, miért is van ez a civil pangás Magyarországon, a felszínen miért tűnik az emberek többsége annyira közömbösnek és miért nem divatos az elköteleződés. Sok irányból közelítünk majd mindehhez, lesz történeti, művészeti és aktuálközéleti szál is, lesznek fiatal kutatók és mozgalmárok több szomszédos országból is, hogy ők is elmeséljék, náluk hogyan lett az elégedetlenségből politika. Az előadások mellett készülünk még egy nagyobb játékkal és rengeteg apróbb meglepetéssel is.

P.R.:Milyen üzenettel távoznak majd tőletek a fesztiválozók? 

H.B.:Talán azzal, hogy tényleg érdemes küzdeni. Személyes tapasztalatainkból és az összeválogatott előadásokból is rajzolódik majd ki, hogy sokkal egyszerűbb hatni a társadalomra és a hatalomra, mint azt általában gondolni szokás. Egészen kis tettek is tovább tudnak hullámozni, össze tudnak adódni, és tényleg nem szól semmi amellett, hogy ne érné meg megpróbálni. Emellett propagálni szeretnénk, hogy az elköteleződés nem egy megmosolyogni-való, naiv pótcselekvés, hanem egy életteli, szuperizgalmas módja a világhoz való hozzáállásnak. Ezt jelenleg nagyon nehéz megértetni Magyarországon, de általában sok fontos üzenetet nehéz nálunk, ezért ez biztos nem fogja kedvünket szegni.

P.R.:Hogyan látjátok a jelenlegi huszonéves közeget? Mi az, amin változtatni szeretnétek?

H.B.:Közel sem annyira elkeserítő a helyzet, mint ahogy azt oly gyakran szokás elpanaszolni. A Hallgatói Hálózat első évének egyik kellemes meglepetése volt, hogy rengeteg nyitott, kíváncsi, lelkes és dilis fiatal van, akik tényleg szeretnének előnyére változtatni ezen a világon. Ami sokkal szembetűnőbb, hogy mennyire hiányoznak mögülük a közösségek, hogy mindenki mennyire egyedül maradt mind a problémáival, mind a teremtő energiáival. Talán itt lehet fontos szerepe hosszabb távon majd a HaHa-nak, hogy megpróbáljon teret kreálni ilyen közösségek számára az egyetemeken, főiskolákon.

 

P.R.:Mit szeretnétek elérni a közeljövőben? Mik a legfontosabb következő lépések?

H.B.:A következő, nagyon fontos lépés  a hálózatépítés még erőteljesebb beindítása. Szeretnénk, ha az ország összes felsőoktatási intézményében létrejönnének helyi csoportok, akik teljesen önállóan kezdenének el szerveződni, rámutatnának igazságtalanságokra, igényeik szerint újraértelmezék az egyetem tereit és működését. Meg úgy egyáltalán, felforgatnák a világot.:) Az első év a keretek lerakásáról és a működés kitalálásáról szólt, most már a bevonásé és a terjeszkedésé kell, hogy legyen a főszerep.

 

P.R.:Mire büszke 2012-ben a HaHa?

H.B.:Nem büszkeség , talán inkább lelkesedésnek mondanám, mi lepődtünk meg a legjobban, hogy mi mindent tudtunk elérni egy év alatt, gyakorlatilag a semmiből elindulva. Ennek az egy évnek remek megkoronázása most ez a szabadegyetem, hiszen lehetőséget ad egy kis összegzésre és jövőbe tekintésre is. Nagyon fontos iránynak érzem a túlhierarchizált, merev közélet szabályainak állandó feszegetését, új megszólalási lehetőségek szakadatlan keresését. Magyarországról teljesen hiányzik az erőszakmentes, de határozott civil ellenállás kultúrája. Nyilván ezt nem mi egyedül teremtjük meg majd itthon, de ha kicsit tudjuk ebbe az irányba lökni a dolgokat, már az is óriási dolog.

 

P.R.:A Bánkon szervezett szabadegyetem előszele egy szeptembertől induló programsorozatnak. Mit érdemes tudni az ősszel kezdődő előadásokról?

H.B.:Ősztől egy szabadegyetem beindítását tervezzük, amely mind témaválasztásában, mind kereteiben eltérne a megszokott egyetemi képzéstől.  A valóság sokkal elevenebb, sokszínűbb és izgalmasabb, mint ahogy ez jelenleg a felsőoktatásban megjelenik. Az uralkodó narratívák mellett mindig vannak elnyomott hangok is, olyan vélemények, melyek hiába nagyon eredetiek, mégsem válhatnak meghatározóvá. Ezeknek szeretnénk megszólalási lehetőséget biztosítani. Emellett fontos célkitűzés még, hogy a közelmúlt történelméről, a magyar demokrácia állapotáról is folyamatos párbeszédeket provokáljunk ki, a könnyen jött válaszok mögé nézzünk. Ha minden terveink szerint alakul, akkor amolyan turné alakulna ki e szabadegyetemből, kéthetente másik város másik egyetemén lennének az alkalmak, abban reménykedve, hogy mindenhol apróbb, de jelentős hozzáállásbeli változások elindítója lehetne  az esemény.

 

 

Egy forró nyári délutánon látogattam el a Noha stúdióba a Pozsonyi útra, ahol minden nagyon színes és kedves: először mesébe hallgatok bele uzsonnára a gyerekekkel, miközben sorra érkeznek felnőttek (általában bicajjal), aztán átnézünk a bábszínház tábor próbájára, ahol apróságok Négyszögletű kerek erdőt játszanak.

 

Mesélnél egy kicsit magatokról, hogy mi is a Noha stúdió?

A Noha stúdió hat éve létezik, ez egy művelődési ház-szerű hely, művészek és programtartók dolgoznak közösen. Vannak, akik műhelyeket bérelnek itt (például van kerámiaműhely, ötvösműhely, varróműhely), ők alkotóként dolgoznak, de sokan közülük foglalkozásokat is tartanak. Mások önálló programokat hoznak ide, például a Cellux Csoport (velük szintén találkozhattok a Bánkitón). Tulajdonképpen egész nyáron vannak napközis táboraink, évközben meg heti rendszerességű programok.

Csak gyerekeknek tartotok programokat?

Sokan csak a gyerekprogramokat, táborainkat ismerik, de felnőtteknek is kínálunk táncot, tornát, festőműhelyt, kerámiát, ezekről a honlapunkról lehet tájékozódni (http://nohastudio.hu). Tulajdonképpen családi hely vagyunk.

Jelenleg milyen programjaitok futnak?

A felnőttprogramok nyáron szünetelnek, kivéve a kerámia meg a nia. A kicsiket viszont folyamatosan várjuk ebben az időszakban is. A szomszéd teremben éppen táborzáró bábszínházi bemutatóra készülnek. Van kerámia, dráma, rajz, tánc, sport, kertész, városmegismerős, meseírós, mozis, építész, angol táborunk is.  

 

Ezt a drámafoglalkozást hozzátok idén a fesztiválra is.

Így van, Bruckner Ági kolleganőmmel tartjuk a foglalkozást. Ennek röviden az a lényege, hogy a gyerekek kijátsszák magukból azokat a meséket, amelyek foglalkoztatják őket. Ilyenkor jó kis történetek alakulnak ki, a fesztiválon például igazi bánkitós mesék születtek két éve is, a gyerekeket befolyásolja a táj, a tó, ezekből indulnak ki a mesék. Egyik kedvencem az volt, mikor a mesében kiapadt a tó és a gyerekek lufik és szerkezetek segítségével visszaszerezték, majd egy jót fürödtek először a mesében, aztán tényleg.

Hány éves kortól ajánljátok a foglalkozásaitokat?

A fesztiválra olyan programmal készülünk, amire 5-12 éves korig várjuk a gyerekeket.

Említetted, hogy két éve a mesés drámafoglalkozással voltatok a fesztiválon, tavaly is találkozhattunk veletek?

Igen, az elmúlt évben sporttal, játékokkal voltunk jelen, reggeli tornát tartottunk például. A foglakozásokat Horváth Éva vezette.

Milyen érzésekkel emlékeztek vissza az elmúlt két fesztiválra?

A családi üdülőben tetszett, hogy családok közösségben főznek, alkotnak, kilátót építenek egy fára. Azt is szeretem, hogy rengeteg a program, nem csak zenéből áll a fesztivál, hanem a kultúra is jelen van, színházi workshopok, mozis programok, beszélgetések váltják egymást. A Bánki tó egy találkozópont.

A Bánkitó igazán környezettudatos fesztivál, ti hogyan érkeztek a tóhoz?

Eddig fesztiválbusszal mentünk, szerintem idén is azt választjuk.

A bánki lakosokat is mindig szívesen látjuk a fesztiválon. Vissza tudsz emlékezni, nálatok voltak bánki gyerekek?

Igen, volt egy kisfiú, aki minden nap eljött a foglalkozásokra, és nagyon élvezte.

 

Köszönöm az interjút, a fesztiválon találkozunk!

Az interjút készítette: Prechel Dorka

Tavaly nyáron, nagyjából épp egy évvel ezelőtt volt, hogy a Fórum Színház előadására várva gyülekeztünk az utolsó napjait élő Tűzraktér udvarán. A várakozás elhúzódott, mert a szervezők az utolsó pillanatban szembesültek vele, hogy az épületben lekapcsolták az áramot, így új megoldás után kellett nézni. Ennyitől azonban nem riadtak vissza, így rövid idő múlva már mind az emeleten ültünk a halvány gyertyafényben, egy fiú játszani kezdett a gitárján, és előléptek a szereplők.

Egy fiú. Egy lány. Aztán még egy fiú. Mindegyikük mondott valamit, néhány mondatot arról, hogy ki ő, és mi történt vele. A diák, aki most tudta meg, hogy az egyetem, ahová évek óta készült, nem indítja meg a képzést, mert ilyen szakmájú emberekre nincs szüksége az országnak. A rokkantnyugdíjas, akitől megvonták a nyugdíját, és most nem tudja, mihez kezd majd. És a középkorú férfi, aki most kapta meg a levelet, hogy a közüzemi tartozásai miatt megkezdődik ellene a kilakoltatás.

Az első mondatokból máris nagyon jól tudtuk, hol vagyunk.

 

Ez a történet nem olyan, amin bárkinek is lehetséges lenne kívül maradnia. Itt van körülöttünk, a szembejövő emberekben, és ha mi éppen megússzuk, a mások élete akkor sem hagy minket érintetlenül. A fórumszínház pedig tudatosítja ezt az összekötöttséget, amikor bevon a cselekménybe, megszólít, és felteszi a klasszikus kérdést: te mit tennél a helyében?

Szabó Vera, az egyik alkotó kiemeli, hogy a részvételi forma mellett a fórumszínháznak két további lényeges eleme van: a klasszikus színházzal ellentétben itt a szereplők, és eredetileg a közönség is a témában érintett emberekből áll, és ezek a csoportok valamilyen módon mind a társadalmi elnyomó struktúrák áldozatai. Az előadás így túlmutat egyszerű játékon és önismereti helyzetgyakorlaton is: valódi társadalmi fórummá válik, ahol a kérdéseknek húsbavágó jelentősége lesz.

Idén nyáron ennek a továbbfejlesztett változata vár ránk a Bánkitó Fesztiválon: a neve Törvényhozói Színház, a probléma pedig megint a lehető legközelebbről érint mindenkit. A közelmúlt az egész világon és benne Magyarországon is arról szólt, hogy az emberek nagy tömegei felismerték, a fennálló rendszer nem az ő javukat szolgálja, és egyre erőteljesebben  elkezdték hallatni a hangjukat. A társadalmi aktivizmus a jelen pillanat egyik nagy ígérete, egyben a jövő nagy ismeretlene is: a reményteli tapasztalat, hogy lehet befolyásunk a dolgok menetére, csak a dolgok kezdetét jelenti. Következő lépésként alaposan át kell gondolni, hogy mit szeretnénk elérni, és megtalálni az oda vezető utakat.

 

A Törvényhozói Színház erre vállalkozik, mikor azt vizsgálja, az egyén milyen módon lehet hatással a társadalmi folyamatokra: saját testével a barikádokon, vagy a jog elvont rendszerén keresztül. Annak a tavalyi előadásnak hangos szimpátiatüntetés lett a vége, a közönség és a szereplők együttes skandálása közepette; idén még nem tudjuk, mi lesz, de a lehetőség minden pillanatban ott van, hogy felálljunk. A szereplők mi vagyunk, a közönség mi vagyunk.

 

Harmadik alkalommal írtunk ki pályázati felhívást kortárs képzőművészek számára. Az idei hívószóval, a privát jelzőtáblával arra ösztönöztük a résztvevőket, hogy a Bánkon már meglévő, nyilvánosságnak szóló különböző jelzőtáblákat újraértelmezzék, saját alternatíváikat hozzák létre azokból. A tavalyi SzabadTér kiállítás hagyományát folytatva, újra benépesítjük a közteret. A szabadtéri kiállítást a fesztivál időtartama alatt, 2012. július 20-22. között lehet megtekinteni.

Itt szabad! ColorStar, Sena Live Band, Nemjuci, Marge, Egy Kiss Erzsi Zene, Mango w/ Cadik, Amoeba, Mary Popkids, The Qualitons, Fixi4, Sickratman, Plastic Heaven, Puszi zenekar, S*10, LavaLava, Bounce, BelleBelle, The Lovelaces, Yellow Spots és még sokan mások Jegyek: http://bankito.eventbrite.com/ További infók: http://tekerjatora.hu/ 2012 a kihívások éve a Bánkitó Fesztivál életében. Sokáig kérdés volt, hogy idén lesz-lehet-e fesztivál, sikerül-e olyan összefogást létrehoznunk mely a szűkös anyagi források ellenére képes összehozni egy három napos együttlétet a tónál. Jelentjük, sikerült! Idén negyedik alkalommal, a Marom Klub Egyesület, a Hallgatói Hálózat, a Sirály Közösségi Tér, a Toldi Klub, a Fogasház, a Dor Hadas, a Csipáncsap brigád és a tranzit.hu összefogásában valósul meg a Bánkitó Fesztivál július 20 és 22. között. # Szabadegyetem, workshopok, fórum színház a Hallgatói Hálózat szervezésében # Tóparti chill, bringa, longboard, fröccs és limonádé # A hatodik-hetedik kerület a táborba költözik. # Mély víz és szellemi-fizikai akadálypálya. Felkészültél? Gyere kutyával, macskával, gyerekkel, bringával! A lényeg, hogy legyünk együtt három napot szabadon a szabadban… …mert ITT SZABAD! Elővételes napijegy: 2500 HUF, bérlet 7000 HUF. Helyszíni napijegy: 3000 HUF, bérlet 8000 HUF.

 

 

A Város Mindenkié (AVM) csoport olyan alulról szerveződő önkéntes budapesti csoport, melynek fókuszában a hajléktalanság áll. A mélyszegénységben vagy hajléktalanként élő emberek érdekében maguk a hajléktalanok, hajléktalanságot megtapasztaltak dolgoznak főleg, de természetesen nem hajléktalan aktivisták is tagjai a szervezetnek, akik közösen akarnak tenni egy egyenlőségen alapuló, igazságos társadalomért.

 

Papp Csaba is az AVM csoport tagja, méghozzá egyszerre a lakhatási-, a rádió-, és a belső szervezetfejlesztés munkacsoporté is. Ő nem utcán élő hajléktalan ugyan, de a hajléktalansággal erősen veszélyeztetett kategóriába tartozik, hiszen nincs sem állandó munkaviszonya, sem állandó lakcíme, albérletről-albérletre jár, néha önkényesen lakást is foglal.

 

Ekkor már többen merünk kérdezni. Ez nem egy mindenki számára szokványos eset, hogyan lehet valaki hajléktalan, aki lakásban lakik? Mi az önkényes lakásfoglalás? Míg Csaba válaszol Gyula lelkesen osztja a Fedél Nélkülöket a kérdésekért és az okos hozzászólásokért.

 

Gabi és Géza mutatkoznak be: 6 éve élnek együtt, laktak szállón és a Margitszigeten is. Gabival a Replika c. újságban egy hajléktalan különszám keretein belül interjút készítettek, amit hamarosan közölni is fognak. Géza villanyszerelő volt, Mátészalkáról jött egy budapesti gyárba, ahol nem jelentették be, alkalmi munkán tartották és nem kapta meg a fizetését. A félretett pénze elment az albérletre, így lett hontalan.

 

Tessza Udvarhelyi az utolsó az előadók közül, amerikában felsőfokú képzésen vesz részt, itthon pedig szinte minden szabadidejét A Város Mindenkié csoportnak szenteli. Ő aktivista. A beszámolók után pedig mi következünk: társadalmi szerepcsere. Az előadóink által kitalált társasjátékban egy halmozottan hátrányos szituációból (pl.: a gyermekotthont már elhagytuk, pénzünket elvertük, iratainkat elvesztettük) kell szerepjátékok segítségével eljutnunk addig, míg éjszakára tető lesz a fejünk felett. Azóta, egy percig sem gondoljuk, hogy könnyű.

 

szöveg: Kőhalmi Anett

 

Szombat délután a Kalandpark társalgójában három különböző magyarországi térségben dolgozó civil beszélgetett az általuk vezetett projektekről, a segítségnyújtás és együttműködés lehetőségeiről a mélyszegénységben élő roma falvakban: Pásztor Eszter a bódvalenkei freskófalu kitalálója és vezetője, Bódis Kriszta filmes és író egy komplex, alkotás központú modellprogramot dolgozott ki hétesi gyerekek számára, a tomori Siroki László pedig az edelényi kistérségben segít pályázatok elnyerésével, filmezéssel – többféle módon. A kerekasztal után az amúgy tolmács Pásztor Eszterrel beszélgettünk részletesebben Bódvalenkéről a Bánkitó Fesztivál táborában, lecsózás közben.

 

 

 

 

Pásztor Eszter: Akkoriba kezdtem először komolyabban foglalkozni a cigányság helyzetével, mikor a Magyar Gárda a köztársasági elnök ablaka alatt mozgolódott. Először olvastam a kérdésről, aztán az íróasztal mellett kiötlöttem egy projektet: ennek a lényege egy ökofalu fenntartása lett volna napkollektorokkal – Bódvalenke és a freskófestés jóval később jött. Ez még egy „az értelmiségi kislány leül a számítógéphez, kitalálja és megmondja a tutit” helyzet volt. Az ökofalu nagyon zseniális, akkor, ha van víz a házban – ha nincs, akkor ott ette meg a fene. Az ötletemmel elmentem Horváth Aladárhoz, hogy segítsen nekem kiválasztani egy helyszínt – ő pedig azt mondta, hogy menjek el a munkatársaival Borsodba, így elvittek Bódvalenkére is. Akkor kezdtem megismerni az általam előzőleg teljesen ismeretlen Magyarországot, el sem tudtam képzelni ilyen mélyszegénységet. Arra emlékszem az egészből, hogy nagyon nyomasztó volt, teljesen reménytelennek tűnt. Körbe álltak a népek borzalmas ruhákban és azt mondták, „tessék ide munkát hozni”. Odamenni is alig lehetett, mert olyan rossz és keskeny volt az út és kiderült, hogy a legmagasabb iskolai végzettség a faluban nyolc általános. Ki lenne az a befektető, aki olyan helyet támogatna, ahol se infrastruktúra, se képzett munkaerő nincs? Aztán körülbelül másfél évvel később elvittem cigány gyerekeket az állatkertbe karácsonyi ajándékként. Pontosan emlékszem, 2008. december 20-án déli 1 órakor ott voltunk az

Afrika Házban, ahol kunyhókról készült fotók voltak a falakon. Az egyik kölyök pedig fölkiáltott, hogy jé, a Ciliék pont ilyenben laknak. Nem tudom, hogy miért pont emiatt, de akkor eszembe jutott egy 15 évvel ezelőtti egyiptomi emlék. Turistaként jártam ott és egyszer két és fél órát buszoztattak azért, hogy elvigyenek egy núbiai faluba a sivatag kellős közepén, aminek ugyanúgy nyomorognia kellett volna, mint Bódvalenkének. Ehhez képest ez a falu prosperált: a világ minden tájáról érkeztek oda turisták csak azért, mert a helyiek helyes kis képecskéket pingáltak a falakra. Beugrott, hogy Bódvalenkén minden háznak van egy nagy tűzfala. Arra gondoltam, hogy ha ezen az abszolút reménytelen helyen sikerül, akkor akárhol sikerülhet.

 

 

 

 

P.E.: Elkészült tizennyolc freskó: most már európai roma művészek munkáit is meg lehet nézni és van két vagy három abszolút világszínvonalú műalkotás is, szerintem a világ bármelyik múzeumában megállnák a helyüket. Van még ezen kívül kettő kép amelyikről azt gondolom, hogy a magyar képzőművészet élvonalába tartoznak. Több kedves illusztráció jellegű festmény is van, naiv művészek nagyon kedves alkotásai. Ez történt művészetileg. Az életkörülményeket tekintve abszolút pozitívum, hogy túl vagyunk egy telepfelszámolási programon. Ennek kapcsán gyakorlatilag öt család – a falu lakosaink 17.5 százaléka – került normális körülményeik közé, fürdőszobával felszerelt lakásba. Így volt három hónap – de sajnos nem is több –, amikor gyakorlatilag mindenkinek munkát tudtunk adni a faluban. Bódvalenke lakossága is megnőtt, körülbelül 10-15 százalékkal: a környékbeliek kezdenek

ide jönni, mert nálunk történik valami. Folyamatosan van mindenféle lehetőség a gyerekeknek, az asszonyoknak: festenek, agyagoznak, létrejött az asszonykórus és csináltunk egy kis vetőmag programot is. Nem is tudom, hány éve most először van kivétel nélkül mindenkinek veteményes kertje. Ettől ugyan nem oldódik meg az éhezés problémája, mert ekkora területeken nem lehet annyit termelni, de ez is segít. Ami szintén pozitívum, hogy egyre több turista és iskolás osztály látogat el hozzánk.

 

 

P.E.: Igen, csak nekem kell szólni és megbeszéljük, hogy ki mit tud csinálni.

 

 

P.E.: Most egyelőre nincsen turisták fogadására alkalmas infrastruktúra a faluban, de az asszonyok mindig megoldják, hogy a látogatók kapjanak finom helyi ételeket és ebből lehet egy kis mellékes jövedelmük. Ezt nagyon szeretnénk felfuttatni. Beadtunk egy csomó pályázatot – nagy pechünkre a legnagyobbakat felfüggesztették. Éppen várunk az egyikre, aminek a segítségével a projektiroda toldaléképületét lebontanánk. A helyére építenénk egy olyan részt, ahol felülre kiadható szobák, alulra pedig közösségi terek és vizes blokkok kerülnének. Ez a pályázat azt is lehetővé tenné, hogy táborozásra alkalmas kempinget is csináljunk – ha ez sikerülne, rengeteg féle tábort szerveznénk nyaranta. Alkotótáborokat gyerekeknek, festőknek, festő tanoncoknak és tolerancia táborokat.

 

 

P.E.: Igen és akár ökotáboroztatás is tökéletesen létrejöhetne, mert a falut körbeveszi egy védett mocsár – álmaink között szerepel egy ide épített, kalandpark elemekkel felszerelt tanösvény is. Japán hídon kellene átkelni a mocsár egyik részéről a másikra – ez egyrészt izgalmas, másrészt megakadályozná, hogy tönkremenjenek a védett növények. Ezen kívül mindazoknak ajánljuk Bódvalenkét, akik valamilyen okból Észak-Magyarországon akarnak mászkálni. Ez egy gyönyörű térség, Aggtelektől 15 percre vagyunk, itt van Tarna, Krasznahorka vára, a Rákóczi-barlang… rengeteg a látnivaló. Olyan pedig, mint Bódvalenke, nincsen még egy sehol a világon. Több falu és kisváros létezik, ahol próbálkoztak valami hasonlóval – például Mexikóban, Indiában vagy Új-Zélandon – de egyiknél sem műalkotásokról van szó.

 

Bódvalenke mindenkit szeretettel vár a szeptember 16-án és 17-én az Örökségnapokra: lehet majd freskókat csodálni, lesznek gyerek programok és közös zenélés – az Asszonykórus mellett a ritmusszekció is egyre jobb és Siroki Laciék zenekara is átjön.

 

Pásztor Eszter elérhetőségei:

+36-30/989-5070

epasztor@enternet.hu

 

A freskófalu honlapja:

http://www.bodvalenke.eu/hu

 

Bódis Kriszta és a hétesi program:

http://cseppgyerek.blog.hu/

 

Siroki László története a Karmák sorozatban: http://karmak.hu/index.php?

option=com_content&view=article&id=17

 

A TASZ egymást követő két napon tartott tájékoztatót romaprogramjáról, és mindkét napon szép számban jelentek meg érdeklődők. Sokan közülük már mindent tudtak a programról, és a bekapcsolódási lehetőséget keresték, de voltak akik a TASZ tevékenységéről szinte semmilyen információval nem rendelkeztek, mint az a beszélgetések elején a hallgatósághoz intézett körkérdésekből kiderült, de végül senki sem távozott megválaszolatlan kérdésekkel.

 

Az előadás legfontosabb célja, az általános tájékoztatás mellett annak hangsúlyozása volt, hogy a programban résztvevő roma és nem roma munkatársak mind önkéntes alapon

dolgoznak, és ez biztosítja a program fenntarthatóságát. Tehát: ha valaki kellő erőt és

 

De ha bármilyen érdekes, vagy hasznos programot szervezel, amit le tudnál vinni egy

kis faluba, hogy megtörd a hétköznapok eseménytelenségét, és ezzel is az ottani TASZ

vezetőjének a közösségben elfoglalt szerepét erősítsd, akkor is tárt karokkal fognak várni.

Ugyanis a TASZ programjának fontos része a lelkes és hangadó romák jogi kiokosítása mellett a személyük megerősítése is az adott településen, hogy a község néhány fontos szerepet betöltő nem roma polgára mellett ők is a település életére, működésére hatást gyakorló emberekké váljanak.

 

Ezen kívül a TASZ azt is célul tűzte ki maga elé, hogy az országban minél több ember

megismerkedjen a problémák valós mibenlétével, és hogy kialakuljon az emberekben egy

egészséges kételkedés a mindig egy adott irányból érkező információkkal szemben. Ehhez

kapcsolódva az a felajánlás érkezett az előadóktól, hogy ha bárki felveszi velük a kapcsolatot (judit.horvath@tasz.hu), akkor mindenféle ígéret, vagy elkötelezettség nélkül beülhet a terepmunkások mellé a kocsiba, és egyik nap lelátogathat egy ilyen faluba körülnézni, beszélgetni. Mivel a TASZ munkatársai szívesen látott vendégek a falvakban, a velük érkező biztos lehet benne, hogy nem fog bizalmatlansággal, vagy érthető zárkózottsággal találkozni.

 

Mindenkinek ajánlom, hogy éljen a lehetőséggel, és addig is nézegessétek a filmeket

a jogtalanul.blog.hu-n, ahol találhattok pár perces esettörténeteket, illetve egy adott

témát körüljáró, hosszabb időtartamú filmeket is. Egyetlen hiányérzetünk lehet ezekkel

az anyagokkal kapcsolatban, hogy többségéből éppolyan gondosan ki van hagyva a másik

fél, pl. a helyi hatóságok megszólaltatása, mind a tv híradásaiból az egyes esetekkel

kapcsolatban az érintett roma emberek megkérdezése. Az azonban, hogy az etnikai alapú

diszkrimináció megszüntetése a saját jövőnket érintő egyik legfontosabb feladat, és itt a civil szervezeteknek rengeteg feladata van, ez minden résztvevő számára nyilvánvaló volt. Az is, hogy hosszú még az út… Szurkolunk.